A tegnap leleplezett Nokia Oro luxusmobil mellé csomagolt Bluetooth fülhallgató hamarosan külön is beszerezhető lesz, igaz, arany helyett ezüst árnyalatban. Az egyszerű vonalvezetésű Nokia J különlegessége, hogy egyetlen gomb érintése nélkül is használható, hiszen minden műveletet önmagától is végre tud hajtani. A prémium füles a mellé csomagolt csipeszes tokból először kivéve automatikusan megkezdi a párosítás műveletét, melynek folyamatát emberi hangon adott tájékoztató is segíti. Később ugyanezen művelet hatására az eszköz automatikusan bekapcsol és rögtön fogadja is a bejövő hívást. Beszéd közben a hangprocesszor nem csak a háttérzaj szűréséről gondoskodik, hanem a környezeti zaj függvényében automatikusan szabályozza a hangerőt is, illetve emberi hangon nyújt tájékoztatást a csatlakozás folyamatáról és az akkumulátor merüléséről is. A tokba visszahelyezett, 5 órányi beszélgetést biztosító fülhallgató önmagától kikapcsol, így akár 3 hónapig is használható marad egyetlen feltöltéssel. Az egyszerre két telefonnal is összekapcsolható, 47,4x12.5x6,3 milliméteres és 8 grammos Nokia J kényelmes viseléséhez a gyártó 6 különböző méretű, lágy gumiból készített füldugót mellékel, így a headset fülpánt nélkül is biztonságosan rögzíthető.
Hirdetés
Nokia J: Prémium Bluetooth headset
Azóta történt
-
Nokia zenei kiegészítők NFC modullal
Sztereó Bluetooth fülhallgatót, hordozható kihangosítót és vezetékmentes zenei adaptert mutatott be a Nokia.
-
Nokia Luna – a „kavicsfüles”
A finn gyártó parányi Bluetooth fülhallgatója tökéletes egységet alkot az akkumulátoros dokkolójával.
-
Jabra Supreme: A prémium Bluetooth headset
Elegáns formatervvel és fejlett zajszűrési megoldásokkal érkezik a Jabra legújabb Bluetooth fülhallgatója.
Aktív témák
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Revolut
- Apple iPad 11” (A16, 2025) - a táblagépek vanília fagylaltja
- Vezeték nélküli fülhallgatók
- f(x)=exp(x): A laposföld elmebaj: Vissza a jövőbe!
- Nemzetközi vizekre evezett a Realme GT 7 és GT 7T
- LEGO klub
- Gaming notebook topik
- Képernyőmentes Fitbit jön a Google-től
- Formula-1
- További aktív témák...

