A finn gyártó hivatalosan is leleplezte a már tavaly szeptemberben megemlített első két SIM kezelésére is alkalmas mobiltelefonját, mely elsősorban a fejlődő országok lakóinak segíthet a hívásköltségek rendkívül alacsony szinten tartásában. A kissé tömzsi, ám rendkívül könnyű Nokia C1-00 a maga nettó 30 eurós, azaz hazai áfával számolva bruttó 10.500 forintos árával a piac egyik legolcsóbb két SIM fogadására is alkalmas telefonja, noha egyszerre csak egy hálózat elérésére képes (egyszerre csak az egyik SIM aktív). A Series 30 alapokon nyugvó készülék 128x160 képpontos TFT kijelzőt, sztereó FM rádiót, 3,5 milliméteres szabványos fülhallgató kimentet, beszélő órát, naptárat, beépített játékokat, előre telepített Ovi Life Tools alkalmazáscsomagot, 250 rövid szöveges üzenet és 500 név tárolására alkalmas belső memóriát, valamint 48 napos készenlétet vagy 12 óra beszélgetést biztosító akkumulátort kapott. A 107,1x45x15 milliméteres és 72,9 grammos Nokia C1-00 várhatóan még szeptember előtt piacra kerül középkék, vörös, halványszürke és tengerzöld árnyalatokban, ráadásul az alapcsomagban sztereó fülhallgató is megtalálható lesz.
Nokia C1-00: 2 SIM és 6 hét üzemidő fillérekért
Azóta történt
-
Nokia C2-00: Két hálózat elérése egyszerre
Beépített kamerát, microSDHC foglalatot és rádióadások rögzítését is kínálja a finn gyártó első valódi két SIM-es telefonja.
-
Nokia C1-01 és C1-02: Kamerával és anélkül
Akár 32 GB-os microSD kártyákkal is elboldogul a Cseries két rendkívül olcsó tagja.
-
Ezrek várták a Nokia C3 piaci debütálását
Az Apple iPhone piaci bevezetéséhez hasonló tömeghisztéria övezte a Nokia Cseries C3 debütálását is.
-
Fotókon a Symbian^3 alapú Nokia C7-00
Dél-koreai génekkel érkezik a finn gyártó második Symbian^3 alapokon nyugvó 8 megapixeles kamerával és 3,5 hüvelykes kapacitív érintőkijelzővel szerelt készüléke.
Előzmények
-
Nokia C6-00: A félárú N97 Mini „lite”
Ingyenes navigációval, widget alapú kezelőfelülettel és közösségi funkciók tárházával érkezik a Nokia Cseries C6-00.
-
Nokia C3-00: QWERTY és WLAN 30 000 forint alatt
Teljes gombsorral és WLAN modullal is felvértezett Series 40 akapú mobillal gazdagodott a Cseries terméksorozat.
-
Nokia C5-00: Fém, navigáció és közösségi funkciók
Az első Cseries Nokia navigációt, fejlett közösségi funkciókat és Symbian-t kínál klasszikus formában.

- Nintendo Switch 2
- TCL LCD és LED TV-k
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Xbox tulajok OFF topicja
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Eredeti játékok OFF topik
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- Autós topik
- Szünetmentes tápegységek (UPS)
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- További aktív témák...