Nem is lett olyan drága a Xiaomi 13 Ultra

Persze az olcsótól így is messze van, de a német és holland piacon azért nem 1500 euró, ráadásul egy nagyjából egy hét alatt szállítják is.

Ezen a szinten pár száz euróval tulajdonképpen nem igazán vagyunk kisegítve, ha már kifizetünk több, mint fél millió forintot egy telefonért, mégis kellemes meglepetés, hogy a legtöbb európai piacon, ahol már elérhető a Xiaomi csúcsmodellje, mégsem 1499 eurós árcetlivel szembesülnek a vásárlók. Németországban, Hollandiában és Írországban már rendelhető a készülék, valamivel azért fél milla alatt.

[+]

A németek bruttó 1277 euróért tehetik a kosárba a 12/512 GB-os verziót, ami pillanatnyi árfolyamon 473 ezer pénz, Hollandiában sem kerül sokkal többe, ott 1299 eurót kell leszurkolni, ami még mindig 500 ezer alatt van (481 ezer forint), de még Írország sem lépi át a lélektani határt az 1320 eurós összeggel, így a Xiaomi mégis kedvezőbben kínálja a 13 Ultrát, mint mondjuk a Samsung ugyanebben a memóriakonfigurációbvan vagy az Apple, ráadásul 90 wattos töltő, megfelelő teherbírású kábel és védőtok is jár a készülékhez.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés