Az ujjenyomat-olvasó ma már nem tartozik csak a csúcskategória extrái közé, egyre több és több, akár olcsóbb telefonban is megtalálhatjuk. De egyáltalán nem mindegy, hogy ezek hogyan működnek, mennyire hatékonyak és milyen extra szolgáltatásokat ad hozzájuk a gyártó. A Huawei-nél elég komolyan veszik ezt a dolgot, ezért nem csak arról van szó, hogy ezzel feloldhatjuk a lezárt telefont, a kínai cégnél megpróbáltak egy sereg olyan alkalmazást és funkciót társítani a szenzorhoz.
Az egyik legfontosabb kérdés általában az, hogy hol helyezkedik el a biometrikus azonosításra szolgáló modul. Vannak, akik a készülék előlapjára teszik, mások oldalra, de a leggyakrabban a hátlapon fedezhetjük fel az érzékelőt. Ez szó szerint elég kézenfekvő, hiszen ha megfogunk egy telefont, akkor mindenképpen a hátlapra kerül legalább egy ujjunk. Mivel a Huawei szoftvere öt ujjlenyomatot képes tárolni, ezért érdemes mindkét kezünk mutatóujját eltárolni. Noha a gyártó szenzorainak megbízhatósága és pontossága elég magas szintű, általában azt szoktuk javasolni, hogy ha már ennyi lehetőség van különböző minták tárolására, akkor akár kétszeresen is rögzíthetjük a leggyakrabban használt ujjunkat, így szinte 100%-os hatékonyság érhető el.
Az ujjlenyomatos feloldás egyik leglényegesebb előnye minden máshoz képest, hogy nincs is szükség semmi egyéb mozdulatra. A szenzor érzékeli, ha emberi bőr ér hozzá (ezzel elkerüli a téves feloldási kísérleteket zsebben, táskában), ilyenkor indul el az algoritmus, amely azonosítja a mintát és ha stimmel, akkor máris felold a kijelző és működőképes a telefon. A Huawei az ARM TrustZone technológiát használja az ujjlenyomat tárolására, amely nem egy helyen, hanem különböző részletekben, különbözőképpen kódolva tartja nyilván az ujjlenyomatokat, hogy még rosszindulatú feltörési kísérlet esetén se lehessen ezt kiolvasni. Fontos az is, hogy ezek a minták magában a telefonban vannak tárolva, nem pedig külső szervereken.
A készülék feloldása csak a legtriviálisabb funkció, amit a biometrikus azonosítás lehetővé tesz. A Huaweinél alkalmazásokat és adatokat is védhetünk az ujjlenyomat segítségével. Appok csak akkor indulnak el (Acces App Lock), képek, videók és fájlok csak akkor érhetőek el (Access Safe), ha a felhasználó odaérintette a szenzorhoz az ujját. A Google pedig már egy ideje biztosítja azt is, hogy a Play Áruház fizetős tartalmait is csak akkor tudjuk megvásárolni, ha az ujjlenyomatunkkal azonosítjuk magunkat.
A biztonsági funkciókon túl néhány kényelmi extrát is tudnak a Huawei ujjlenyomat-olvasóval felszerelt telefonjai. Ilyen például a hívás fogadása, vagy önarckép készítése a szenzor megérintésével, ha pedig felülről lefelé mozgatjuk rajta az ujjunkat, akkor legördül az értesítési függöny. Ez roppant hasznos és igen könnyen megszokható funkció, aki már használt efféle megoldást az nagyon tudja hiányolni olyan készülékekből, amelyben ez nincs benne. A szenzor jobbra-balra simításával pedig lapozhatunk a fotók között a galériában, de még arra is gondoltak, hogy a beállított ébresztést lenémíthassuk a hátlapra tett olvasó megérintésével.
Valószínűleg ez még csak a kezdet, a nemrég bemutatkozott Huawei Nova és Nova Plus telefonok ennél is tovább mennek, ott ugyanis az FCP1025-ös, új generációs, 3D ujjlenyomat-olvasót használják, amely még részletesebb információt rögzít az ujjunkról lehetővé téve, hogy maszatos, vagy éppen nedves kézzel se legyen gond az ujjlenyomat felismerésével. A Honor 8 is tud extrát, itt az ujjlenyomat-olvasó be is nyomható, a hosszas és a rövidebb nyomáshoz is külön-külön funkciót rendelhetünk hozzá. Látszik tehát, hogy egy ilyen szenzor rengeteg extra funkcióval járulhat hozzá a kényelmesebb használathoz a biztonsági aspektuson felül is, a kérdés csak az, hogy melyik gyártó mit hoz ki belőle.