Navigon Mobile Navigator iPhone-ra

A Navigon hivatalos sajtóbejelentése után nem sokkal hivatalosan is elérhetővé vált az Apple iPhone számára fejlesztett navigációs szoftver, mely elsőként kínál teljeskörű, folyamatos adatátvitelt nem igénylő navigációs megoldást Apple iPhone számára. A gyártó szoftvere ugyanazokat a Nokia által felvásárolt Navteq térképekeit használja, így a Nokia Maps lefedettségével azonos szolgáltatások biztosítására képes.

Hirdetés

Ugyan elsőként a TomTom jelentette be, hogy gőzerővel dolgozik egy iPhone alapú navigációs megoldáson, a babérokat mégis a Navigon aratta le, mely fejlett 2D és 3D nézettel rendelkező hangos navigációval lepte meg az Apple készülékek tulajdonosait. A 40 európai országot felölelő Mobile Navigator 7 alkalmazás 74,99 eurós bevezető áron érhető el június végéig, mely ezután 99,99 euróra emelkedik. Nemsokára regionális változatok is elérhetőek lesznek 49,99 eurós bevezető áron, ám ezek is 69,99 euróra emelkednek július elejétől. Az ingyenes LITE változat elsősorban iPod Touch számára készült, mely GPS-vevő hiányában navigációra nem alkalmas, ugyanakkor a közeli látnivalók (POI) felfedezésében sokat segíthet.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés