A TomTom a múlt héten hivatalosan is leleplezte az Apple iPhone számára készített navigációs megoldását, mely az iGo és a Navigon szoftveréhez képest kicsivel drágábban és az eredetileg pletykált autós rögzítőkar nélkül került piacra, de úgy tűnik azonban, hogy ez utóbbi végül mégis elérhető lesz. Az alant látható videó tanúsága szerint ugyanis valóban létezik egy autós töltőt és rögzítőkart is felvonultató teljes készlet, mely várhatóan az európai vagy amerikai navigációs licencel együtt 200 dollár, azaz 38.000 forint körüli áron lesz majd elérhető. Az ár mindenképp kissé magasnak nevezhető, hiszen ennyiért akár különálló navigációs eszközt is lehet kapni.
Videón a teljes TomTom navigációs csomag
Azóta történt
-
TomTom navigáció Androidra és Windows Mobile-ra is
A TomTom és a HTC együtt dolgozik majd a TomTom navigáció Android és Windows Mobile alapú készülékekre történő átírására.
-
TomTom rögzítőkar saját GPS vevővel
Az iPhone-hoz szánt autós kiegészítő saját GPS vevővel és Bluetooth modullal a fedélzetén érkezik.
-
Új Ovi Maps érintőkijelzős Nokiákra
Series 60 Touch alapú készülékekre már elérhető a hangos navigáció során utcaneveket is felolvasó Ovi Maps 3 béta változata.
-
Októberben jön a TomTom rögzítőkar
A TomTom hivatalosan is megerősítette, hogy valamikor októberben kerül a boltok polcaira az iPhone és iPod Touch navigációs szoftvert kiegészítő rögzítőkar.
Előzmények
-
TomTom navigáció iPhone-ra
A konkurens gyártók megoldásainál drágább navigációs szoftverrel rukkolt elő a TomTom.
-
Elkészült az iPhone-ra szánt iGO
Az Apple online boltjában elérhetővé vált az iGO navigációs szoftvere, melyet egy kissé túlárazott TomTom megoldás is követ majd.
-
Apple iPhone 3GS - agyra gyúrt
Függetlenül már megvásárolható a világot felforgató iPhone harmadik generációja, mely alig különbözik elődjétől.
-
Visszaesőben a PNA és PND piac
Az okostelefonok gyorsan fejlődő navigációs megoldásai miatt egyre kevesebben vásárolnak különálló PNA és PND készülékeket.