Hirdetés

Naviblog: TMC elméletben és gyakorlatban

TMC, az meg mi?

Elsőnek nézzük is meg, mit is takar a TMC elnevezés. A mozaikszó mögött a Traffic Message Channel (forgalmi üzenet csatorna) rejtőzik. Akik sokat ülnek autóban, talán nem véletlenül figyelik a közlekedési híreket a rádióban. Nos, tulajdonképpen a TMC is ilyen közlekedési hírek, ám ez nem a rádiónkra, hanem a navigációs készülékünkre érkezik. A rendszer az RDS szolgáltatáson alapszik, amit legtöbben úgy ismerünk, hogy a rádió kiírja az állomás nevét, illetve adott esetben még néhány más információt (pl. az éppen játszott zene előadóját és a szám címét vagy a csatorna telefonszámát). A TMC is RDS jelként érkezik az éterből, csak ezt nem a rádiónak, hanem a GPS-nek kell feldolgoznia.

A TMC az egész ország területén működik
A TMC az egész ország területén működik

Hogyan működik?

A funkció működéséhez több feltételnek is teljesülnie kell. Ilyen az, hogy az adott GPS készüléknek kezelnie kell a TMC szolgáltatást. Ugyanez igaz a navigációs szoftverre is, illetve még ezen felül a térképnek is úgymond „TMC kompatibilisnek” kell lennie. A GPS készüléknél lehetséges beépített vagy külső TMC-vevő, utóbbit legegyszerűbben az autós töltővel egybeszerelt FM antennával oldják meg. Mivel a töltőt úgyis bedugjuk, ezzel a TMC antenna is aktív lesz, már csak a készülékben lévő szoftveren kell beállítanunk a szolgáltatást. Itthon jelenleg a Neo FM rádiócsatornán, a 100,8 MHz-en érhető el a TMC jel, ezt a TrafficNav Kft. szolgáltatja. Az adatok a Fővinform és Útinform, illetve egy többezres járműflotta, valamint útfigyelő kamerák és más csatornákból származnak.

A NavteQ-el nem, de a Topmap térképpel már megy a TMC
A NavteQ-el nem, de a Topmap térképpel már megy a TMC

Maga a TMC üzenet egy olyan adatsor, ami három részből áll. Van benne egy eseménykód, egy helyszínkód és egy időbélyeg. Ezeket a készülék feldolgozza, amihez segítségére van a térkép lokációs táblája. Jelenleg a magyarországi térképen kb. 13 ezer lokációs kód van, ezzel a teljes autópálya és főút hálózat van lefedve. Az eseménykód alapján a készülék jelzi, hogy milyen akadályról van szó (ez lehet torlódás, baleset, útépítés, útlezárás stb.), illetve a térképen is mutatja az esemény helyét. Ha a megtervezett útvonalon egy ilyen TMC esemény történik, akkor beállítástól függően automatikusan áttervezi az útvonalat vagy csak jelzi, hogy akadály várható és mi magunk dönthetünk az áttervezésről.

Egy TMC esemény részletei a listában
Egy TMC esemény részletei a listában

A rendszer élesben

Külföldön már hosszú ideje működik a TMC, számos európai országban használhatjuk. Itthon 2008 augusztus 1-jén indult a rendszer, ami augusztus 20-ával országossá bővült és minden felhasználónak ingyenes. A Smartshop jóvoltából kaptam egy Becker Active43 Traffic készüléket, amihez adtak egy TMC lokációs táblát tartalmazó Topmap Magyarország térképet is, mivel a gyárilag rajta lévő NavteQ térképből ez hiányzik. A készülékről már írtunk egy részletes tesztet, ez egyébként pontosan ugyanaz a darab volt, ami az akkori tesztben is szerepelt. A kártya behelyezése, a készülék bekapcsolása és a TMC-vevővel kombinált autós töltő csatlakoztatása után csupán a menüben kellett leellenőrizni, hogy megtalálta-e a helyes frekvenciát.

Ellenőrizzük, hogy megtalálta-e a helyes frekvenciát a GPS!
Ellenőrizzük, hogy megtalálta-e a helyes frekvenciát a GPS!

Miután ez megtörtént, máris megjelent térkép nézetben a TMC ikonja, ahol listásan megjeleníthetjük az éppen érvényes eseményeket. A térképen is láthatók az események, ha pedig a megtervezett útvonal érint egy ilyet, akkor figyelmeztető ikon jelenik meg (nekem a manuális újratervezés volt beállítva). Mivel a tesztelés ideje késő estére esett, így csak „statikus” eseményekbe botlottam (útépítés, lezárás), dugót ilyenkor még Budapesten se lehet találni. Persze ha menet közben érkezik egy jelzés, hogy pl. torlódás, dugó van az útvonalamon, akkor ezt szintén jelzi a készülék és még mielőtt odaérünk, elmehetünk másfelé. Ha dugóba nem is futottam, de épp nem messze a lakhelyemtől folyik most egy útépítés, melyet rögtön ki is jelzett és már eleve úgy tervezte meg az utat, hogy ezt elkerüljem.

A térképen is látható, hogy hol és milyen probléma van
A térképen is látható, hogy hol és milyen probléma van

Igaz, hogy este nem sok eseménybe botlik az ember, de már az útépítések miatt is megéri használni, hiszen nincs ember, aki fejben tartja, épp mikor és hol bontanak fel valamit (sokszor az illetékeseknek sincs fogalmuk róla…) és bizony napközben az ilyen helyeknél igen könnyen kialakulnak torlódások (sokan még akkor is arra mennek, mikor tudják, hogy útépítés van), azt pedig senki sem szereti. GPS készülék vásárlásakor érdemes figyelni, hogy az adott típus képes-e kezelni a TMC-t, illetve az ehhez szükséges vevő bele van-e építve (kár a töltőbe, mint a Becker esetében) vagy azt még külön meg kell vennünk. Továbbá ne feledjük a térképet sem, mert nem mindegyikkel használhatjuk a funkciót. Ezekről még a vásárlás előtt érdeklődjünk a boltban.

Ez az építkezés útbaesik és elvileg 19 mp késést okoz
Ez az építkezés útbaesik és elvileg 19 mp késést okoz

A cikk elkészítéséhez a Smartshop nyújtott segítséget, köszönjük! Ha valaki további információkra vágyik, a cég szakértőit személyesen is faggathatja az Erzsébet körúton található üzletükben.

Rusi

(Apró technikai érdekesség: a cikkben szereplő kijelzőképek Sony Ericsson Xperia Arc mobillal készültek)

Előzmények