Korábban már beszámoltunk róla, hogy a T-Mobile idén számos új Android alapú készülékkel kívánja bővíteni termékpalettáját, melyek között HTC, Samsung és Motorola készülékek is szerepelnek majd. A korábban kiszivárgott idei termékpalettában szereplő T-Mobile G1 v2 modellről a gombok feliratai miatt a Boy Genius Report azt feltételezte, hogy a Motorola műhelyéből származik, ám később kiderült, hogy a termék „Bigfoot” belső neve nem lehet véletlen névegyezés a Samsung Android alapú modelljével. Az újabb termékmátrixban viszont már egyértelműen beazonosítható egy Android alapú Motorola készülék, méghozzá a tervek szerint november környékén debütáló „Morrison”, mely hatalmas érintőkijelzőt és QWERTY gombsort is kapott. Az év vége felé érkező modellek minden valószínűség szerint már az Android 2.0 rendszer köré épülnek, mely sokkal nagyobb testreszabhatósága révén egyedi gyártó kezelőfelületek megvalósításában is segíthet.
Motorola „Morrison” a T-Mobile kínálatában
Azóta történt
-
Újabb Android alapú Motorola a láthatáron
Várhatóan novemberben debütál majd a Motorola hosszanti irányú QWERTY csúszkája.
-
Android alapú Motorola modellek még idén
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az amerikai T-Mobile és Verizon még idén kínálni fog Android alapú Motorola mobilokat.
-
Olcsó Android alapú Motorolák érkeznek
A Motorola méréskelt árú Android alapú készülékekkel próbálja rendezni sorait.
-
Motorola ROKR ZN50: A siker borítékolható
Kellemes küllemű, hatalmas érintőkijelzővel, GPS és tévévevő modullal szerelt zenei modellt mutatott be a Motorola, mely remélhetőleg egy új irányvonal előszele.
Előzmények
-
Új HTC Hero videó: Középpontban a widget
Újabb videón is megtekinthető a HTC Hero új widget alapú kezelőfelülete.
-
Két új Samsung Android alapokon
A harmadik negyedévben érkező Samsung modellek már Android 2.0 rendszer köré épülhetnek.
-
Motorola modell lehet a T-Mobile G1 v2
A T-Mobile G1 v2 valószínűleg nem a HTC, hanem a Motorola műhelyében készül.
-
Android invázió a T-Mobile-nál
Számos Google Android alapú modell bevezetését tervezi globálisan a T-Mobile.