A Google többször is kifejtette, hogy idén várhatóan hatalmasat fog bővülni az Android alapú mobilok piaca, melyet egyre több piaci elemzés támaszt alá. A Mobile-Review szerint idén akár tízszeresére is bővülhet az operációs rendszer piaci részesedése, mely hátterében stratégiailag igen fontos partnerek megnyerése áll. Az Open Handset Alliance idén szeptemberben indítja útjára a teljesen átdolgozott Android 2.0 „Donut” operációs rendszert, mely többek között a WVGA, azaz 800x480 képpontos kijelzőket is támogatja majd. Számos gyártó, köztük a Motorola, Samsung, Sony Ericsson és az Acer is ezt a változatot várja, egészen pontosan ezt érzik megfelelően kiforrott platformnak egy saját modellhez. Az alant látható Samsung BigFoot és Spica szintén Android 2.0 alapokon nyugszanak majd, és míg az előbbi elsősorban játékra kiélezett modell lesz, addig az utóbbi a Google kezelőfelülete helyett a Samsung saját TouchWiz megoldását felvonultató, alacsonyabb árfekvésű modell lesz. A jövevények pontos specifikációja egyelőre nem ismert, bár a névegyezés miatt az sem lehetetlen, hogy a T-Mobile G1 v2 nem is Motorola, hanem Samsung modell lesz.
Két új Samsung Android alapokon
- Írta: (An)Dante
- Forrás: unwired view
Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!
PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.
- Kapcsolódó cégek:
- Samsung
Azóta történt
-
oFono: Nyílt Linux az Intel és Nokia műhelyéből
Saját nyílt Linux alapú platformmal száll harcba az Android ellen az Intel és a Nokia.
-
Samsung W760 éjjellátó kamerával
A dél-koreai gyártó legújabb csúszkája teljes sötétségben is használható videóhívásra.
-
Android: 900 százalékos bővülés várható
Elemzők szerint idén az Google Android és az Apple iPhone modellek számíthatnak a legkomolyabb piaci bővülésre.
-
Videón a HTC Hero új Android felülete
Teljesen átdolgozott Android kezelőfelülettel és közösségi funkciók elérésével érkezik majd a HTC Hero.
Előzmények
-
Android invázió a T-Mobile-nál
Számos Google Android alapú modell bevezetését tervezi globálisan a T-Mobile.
-
Acer: Számos Android alapú termék készül
Az Acer egyelőre telefonokban kívánja csak használni a Google operációs rendszerét.
-
Android mobilok kevesebb Google szolgáltatással
A Vodafone kínálatában megjelenő Android készülékek várhatóan kevesebb Google és több Vodafone szolgáltatást fognak felvonultatni.
-
Samsung i7500 Android alapokon
HVGA AM-OLED kijelzővel és 5 megapixeles kamerával rendelkezik majd az Android alapú Samsung i7500.