Noha nem a Huawei mutatta be a világnak az első kétkamerás okostelefont, hiszen az LG Optimus 3D jóval korábban piacra került (és el is hasalt, de ennek egyéb okai voltak), illetve a HTC is a One M8-cal megpróbálkozott a témával, de az biztosan kijelenthető, hogy mostanra nekik van a legtöbb ilyen modelljük piacon, ráadásul nem is egyféleképpen közelítik meg a témát.

[+]

A kínaiak a Honor 6 Plus debütálásával léptek erre az útra, itt két darab, 8 megapixeles szenzor dolgozott össze, de eltérő blendemérettel (F/2 és F/2,4), a lényeg pedig a mögéjük rakott szoftverben volt, amely a két szenzor adataiból próbálta meg a legjobb eredményt kihozni. És persze különféle extra opciókat kínált nem csak a fotózás során, hanem az utómunka kapcsán is. Ez két figyelemre méltó eredménnyel járt, egyrészt utólag is lehetett állítani a mélységélességet igen tág határok között, másrészt pedig a két szenzorra jutó információkból dolgozva sokkal jobb képeket lehetett lőni gyengébb fényviszonyok között.

Ezt az eltérő blendeméretű technológiát azonban időközben felváltotta egy másik megoldás, ami a Huawei P9-ben mutatkozott be (és a P9 Plusban, illetve a Honor 8-ban is megtalálható) és más megközelítést használ arra, hogy mire is jó két kamerát rakni a hátlapra. Az újítás lényege, hogy két ugyanolyan szenzor van a kamerák mögött, de az egyik színes, a másik monokróm, azaz fekete-fehér képeket rögzít. Nyilván felmerül a kérdés, hogy ennek mi az értelme, ehhez egy nagyon picit ismerni kell, hogy egyébként hogyan keletkezik egy digitális kép. Egy szenzor alapvetően csak az egyes képpontokra jutó fény erősségét képes mérni (tehát alapvetően fekete-fehérben dolgozik), a fotók attól lesznek színesek, hogy a szenzorra rá kell rakni egy RGB szűrőt. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a pixelek harmada felett piros, másik harmada felett zöld, a maradék felett pedig kék filter lesz, egy algoritmus pedig a környező színes szűrők információ alapján határozza meg az adott képpont színét, magyarán nem tud igazán pontos lenni.

P9-cel készült kép [+]

Ha viszont egy külön szenzoron vannak a színes szűrők és egy másikon csak a fényerősség mértékét kell mérjük (ez ugye a monokróm szenzor), akkor a végeredmény egyrészt sokkal élesebb lehet, másrészt pedig gyengébb fényviszonyok között a két információhalmazból sokkal pontosabb eredményt kaphatunk. Mindezek mellett az sem mellékes, hogy bár a Huawei újabb készülékein általában van lézeres fókusz, ennek a hatótávolsága nagyjából 1,2 méter, a távolabbi témáknál pont kapóra jön a két szenzor, amelyek használatával jobb mélységélességet lehet elérni.

A P9 monokróm lencséjével készült fotó [+]

A Leica segítségével megalkotott rendszer azonban korántsem lenne annyira ütős, ha nem tettek volna mögé olyan beállítási lehetőségeket, amelyek a fotós vénával bíró felhasználók számára is kielégítő repertoárt nyújtanak. Nagy tartományban csavargatható az ISO (50-3200), a záridő (1/4000 - 30 mp) és a fehéregyensúly (2800 - 7000 Kelvin), de finoman léptethető az expozíció és háromféle fókuszálási mód is adott. Mindezeken felül pedig a színes képek raw formátumban is tárolhatók, ami teret enged az utólagos, számítógépes feldolgozásnak.

Ezek is a P9-cel készültek [+]

Persze nem csak a Huawei harapott rá a kétkamerás megoldásokra, de kétségtelenül az egyik legelső ilyen megoldást mutatták be, ráadásul nem hagyják abba, közös kutatás-fejlesztési központot nyitottak a Leicával. Ezzel azonban még nincs vége, hiszen időközben egy másik iskola is terjedőben van, ahol a két lencse eltérő látószöggel rendelkezik, ezzel megint új lehetőségeket kínálva a felhasználóknak, itt lehet a zoom imitálása felé nyitni, valamint a nagylátószöggel járó új lehetőségeket kiemelni, mindkettőre akad már példa, úgyhogy nem lenne meglepetés, ha előbb-utóbb nem kettő, hanem három, esetleg négy szenzor is kerülne a telefonok hátlapjára, hogy a mobilos fotózás minősége megpróbálja megközelíteni a dedikáltan erre a célra tervezett eszközökét.