Meizu M8: Eredeti, nem másolat!

Ez a Meizu história kezd olyanná válni, mint a végtelen történet. Mindig újabb kis információcseppek szivárognak ki, ám azt senki sem tudja pontosan, hogy mikor is jelenik meg eme hatalmas tudású szerkezet. Mindenesetre egy rossz szavunk sem lehet, hiszen a cég úgy látszik nem csak a külsőségekbe fektet energiát hanem bizony a belbecs is szépen fejlődik, legalábbis a kezelőfelület igen kifinomultnak tűnik. Korábbi információk szerint a Meizu vagy az idei év végén vagy a jövő év elején fogja piacra dobni készülékét.

Mindez persze szép és jó, de közben a többi gyártó sem ül ölbe tett kézzel. Az LG Viewty igen komoly készüléknek tűnik, és a Samsung műhelyéből is várható az Armani-Samsung koprodukciónál nagyobb tudású modell is. Persze nem szabad elfeledkezni a piac legnagyobb gyártójáról sem, hiszen a Nokia Series 60 Touch felületettel a rendkívül agresszív versenyt folytató finn gyártó is belépett az érintőkijelzős modellek piacára melyek közül az első fecskék szintén jövő év elejére várhatóak. Mindez persze azt is jelenti, hogy ha nem sikerül a Meizu M8-at időben szállítani, akkor oda a varázs, mert az ismertebb nevek hasonló tudású készülékei még drágábban is kelendőbbek lehetnek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Meizu

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés