Pletykák szerint az Apple és a több mint 628 millió előfizetővel rendelkező China Mobile továbbra sem tudott dűlőre jutni az iPhone forgalmazása kapcsán, mely miatt valószínűleg sosem kerülhet piacra a készülék TD-SCDMA hálózatokhoz tervezett változata. A megállapodást a készülékárakon való alkudozás mellett az App Store forgalmából való részesedési igény is nehezíti, mely utóbbit az Apple eddig egyetlen partnere számára sem tett lehetővé. További probléma lehet, hogy a China Mobile jelenleg több mint 10 millió felhasználója számára teszi lehetővé a független vagy függetlenített iPhone használatát, melyek támogatását az Apple minden bizonnyal igyekszik elkerülni. Kína második legnagyobb szolgáltatója, a GSM és WCDMA hálózatot üzemeltető China Unicom kínálatában már jelenleg is elérhető az iPhone, így az Apple végül is kényelmes pozícióban van az egyeztetések kapcsán. Szinte biztosra vehető, hogy az év elejére tervezett TD-SCDMA modell helyett az Apple a 4G TD-LTE kiadás fejlesztésére fókuszál, mely jóval nagyobb letöltési sebesség elréést is lehetővé teszi.
Mégsem lesz TD-SCDMA iPhone?
Előzmények
-
Apple iPhone 4S - az amerikai pajtásod
Kellemes szolgáltatásokat hozott az új iPhone, de alapvetően ugyanaz maradt, mint elődje. Ettől függetlenül vinni fogják, mint a cukrot.
-
Apple iPhone TD-SCDMA támogatással?
A China Mobile vezetője is megerősítette, hogy tárgyalásokat folytatnak az iPhone piaci bevezetésével kapcsolatban.
Hirdetés

Aktív témák
- Víz- gáz- és fűtésszerelés
- Mégis marad a Windows 10 ingyenes frissítése
- Star Trek
- Autós topik
- PlayStation 5
- Bluetooth hangszórók
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Xiaomi 13T és 13T Pro - nincs tétlenkedés
- Apple Watch Sport - ez is csak egy okosóra
- További aktív témák...