Hirdetés

Már Európában is elérhető a vörös Sony Xperia XZ Premium

A Sony Xperia XZ Premiumot akkor is egy karakteres és egydi készüléknek kell elismernünk, ha éppen nem vagyunk elégedettek a Sony formatervével, amelyen az elmúlt években igen keveset változtattak, annak ellenére, hogy a trendek határozottan eltérő irányt vettek. Az pedig nem az Xperia Z5 akkoriban nem kis elismerést kiváltó formavilága. Ettől függetlenül mi több ízben megkockáztattuk, hogy a Sony nem csak simán béna, hanem koncepciót követ, ami továbbra is sokak számára szimpatikus. Esztétikai kérdésekben pedig nehéz objektíven állást foglalni.

Ezüstben (egyesek szerint) káprázatos, de vörösben is dögös a Sony Xperia XY Premium Ezüstben (egyesek szerint) káprázatos, de vörösben is dögös a Sony Xperia XY Premium
Ezüstben (egyesek szerint) káprázatos, de vörösben is dögös a Sony Xperia XY Premium [+]

Mindenesetre az kevésbé megosztó téma, hogy a hagyományos színvariációkon kívül a felhasználók határozottan pozitívan fogadják a rendhagyó, vagy különleges megoldásokat, amelyek valamiért viszont inkább a távol-keleti piacon dominánsak. A Sony is Japánban tette először elérhetővé az XZ Premium vörös változatát, majd Malajziában is bekerült a kínálatba. Meg most Németországban is. A már Oreo rendszert futtató ex-csúcsmodell (azóta befutott ugye az Xperia XZ1) már előrendelhető a Sony németországi webshopjában, szerencsére pontosan ugyanannyi, 699 euróért, mint az alapmodellek. Novemberben pedig hozzánk is megérkezik, úgyhogy ezúttal nem mondhatjuk, hogy a kisebb piacokra nem figyel a gyártó.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés