A Windows Phone termékpaletta felfuttatása mellett a Nokia gőzerővel dolgozik a Series 40 platform pozíciójának megerősítésén is, mely az olcsó távol-keleti alternatívák miatt az utolsó negyedévben kissé talajt vesztett. Az Asha sorozat kapcsán már megfigyelhető volt, hogy a konkurens megoldásoknál jóval erősebb hardveres felszereltség mellett a finn gyártó a szolgáltatások frontján próbál leginkább erősíteni, melyben a Microsoft is partnernek tűnik. Az offline térképszoftver, a közösségi kliens és az adattömörítés révén akár 90 százalékkal kisebb adatforgalommal kecsegtető böngésző mellett most a Microsoft Exchange szerverek elérését biztosító Mail for Exchange levelezőszoftver Series 40 változata is kiadásra került, mely az Asha 302 és 303 modellekre egyelőre csak béta állapotban érhető el. A teljes QWERTY gombsor és érintőkijelző segítésgével kényelmes használatot biztosító szoftver rövidesen 15 nyelvű felülettel is rendelkezik majd, valamint júniusra már végeges formát is ölthet.
Mail for Exchange – Asha modellekre
- Írta: (An)Dante
- Forrás: unwired view
Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!
PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Nokia 110 és 112 – két SIM, Facebook és EA játékok
Negyven EA játékot, Facebook és Twitter klienst, illetve rendkívül hosszú üzemidőt kínál a két hálózat egyidejű kezelésére alkalmas Nokia 110 és 112.
-
Asha 305 és 306 – két SIM és érintőkijelző
Negyven EA Games játékkal és méretes érintőkijelzővel érkezik a fizikai gombsort nélkülöző kétkártyás Asha 305 és a WLAN modullal felvértezett Asha 306.
Előzmények
-
Remek negyedévet zárt a Microsoft
A Windows Phone felfuttatására fordított hatalmas marketingköltség ellenére is várakozáson felül teljesített a Microsoft.
-
Nokia Asha 302 – pénztárcakímélő megoldás
Az S40 platformra építkező Asha sorozat legújabb tagjával a Nokia ugyanazokra lő, akikre eddig is: a vékonyabb pénztárcával rendelkezőkre.
-
Nokia Asha 303 - oprendszer nélküli maximum
A C3 utódjának fogható fel az Asha sorozat 303-as modellje, amely minden földi jóval kecsegtet – de zárt rendszert használ.

- NVIDIA GeForce RTX 3080 / 3090 / Ti (GA102)
- 3D nyomtatás
- Trollok komolyan
- Egyre csak fejlődik az AI, emberek tízezreit rúgja majd ki a BT
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Milyen TV-t vegyek?
- A lapkakészlet és az akku különbözteti meg a Motorola Edge 60 és Edge 60 Pro-t
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Horgász topik
- Parkside szerszám kibeszélő
- További aktív témák...