A Nokia már a Windows Phone 8 bejelentésekor megerősítette, hogy a Lumia sorozat valamennyi akkori tagjára elérhető lesz a Microsoft korábbi modellekre tervezett Windows Phone 7.8 frissítése. A csupán kisebb ráncfelvarrásnak tekinthető frissítés létezése tehát eddig sem volt kérdéses, ám a LiveSide.net végre a hivatalos változatot is lencsevégre kapta a sanghaji Lumia Experience Store-ban. A kiállított Lumia 900 jól láthatóan már a frissített kezelőfelülettel bír, ám ezen túlmenően gyakorlatilag semmilyen új szolgáltatás nem került leleplezésre. A Microsoft egyelőre szintén nem árult el részleteket, de erre várhatóan még ebben a hónapban sor kerül.
Lumia 900 – Windows Phone 7.8 alapokon
Azóta történt
-
Windows Phone 7.8 – Lenses támogatással?
A Nokia termékfelelőse szerint a Windows Phone 8 Lense megoldása is elérhető lesz korábbi mobilokra.
Előzmények
-
Windows Phone 7.8 – szivárgó részletek
A Microsoft ugyan továbbra is titkolózik, de a hivatalos olasz Windows Phone Facebook oldal egyik szerkesztője véletlenül megszellőztetett néhány információt.
-
A Windows Phone 8 navigációs szoftveréről
A Nokia Drive navigációs szoftver más készülékekre történő telepítéséről a Microsoft és a gyártók dönthetnek.
-
Továbbra is gyengélkedik a Nokia
Az elmúlt negyedévben a finn gyártó növelte a hagyományos mobiltelefon eladásait, ám eközben lanyhult a Lumia sorozat iránti kereslet.
-
Élőben a Nokia és a Microsoft közös sajtótájékoztatójáról
A Nokia és a Microsoft közös sajtótájékoztatóján lehullt a lepel a két új Lumia készülékről.
Hirdetés

Aktív témák
- Kettő együtt: Radeon RX 9070 és 9070 XT tesztje
- Milyen okostelefont vegyek?
- Homokféreggel is pózolhatna a OnePlus 15
- Milyen légkondit a lakásba?
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- Melyik tápegységet vegyem?
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Azonnali alaplapos kérdések órája
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Mikrotik routerek
- További aktív témák...