Az október 22-én kezdődő Nokia World rendezvény során fél tucat új készülék leleplezése várható, melyek közül legalább kettőn Windows Phone 8 operációs rendszer teljesít majd szolgálatot. Az alacsony árfekvésű Lumia 525 mellett a hathüvelykes Full HD kijelzővel szerelt Lumia 1520 premierje is ekkor várható, mely az előzetes információk szerint 20 megapixeles PureView kamerát, Snapdragon 800 processzort, 2 GB operatív memóriát, 32 GB belső tárhelyet és microSDHC kártyafoglalatot is kínál majd viszonylag karcsú kivitelben. A megbízható bennfentes informátorairól ismert @evleaks állítása szerit a Nokia óriása az elődök hagyományait követve számos árnyalatban lesz elérhető, melyek közül természetesen a bíbor vagy vörös kiadás sem hiányozhat.
Lumia 1520 – vörösben is
Azóta történt
-
Kamerák előtt a Lumia 1520
Újakk két fotón is látható a Nokia rövidesen leleplezésre kerülő óriásmobilja.
-
Lumia 1320 néven debütál a 929?
Régiónként jelentősen eltérő sorszámmal debütálhat a Nokia „Batman” belső néven említett mobiltelefonja.
-
Lumia 1520 - további részletek
Snapdragon 800 processzorral, 20 megapixeles kamerával és Full HD kijelzővel.
-
Élőben a Nokia sajtótájékoztatójáról - frissítve
A mai Nokia World rendezvény Abu-Dzabiban kerül megrendezésre, hat újdonságot mutatott be a gyártó, köztük az új zászlóshajóval.
Előzmények
-
Nokia Lumia 1020 - fényképesztő
Nincs mese, ez most a legjobb kamerás okostelefon. A 41 megapixeles szenzor és a hat lencséből álló optika együttese verhetetlen a mobilos képalkotás kapcsán.
-
Lumia 929 – Lumia 1520 álnéven?
A Verizon Wireless kínálatában jóval alacsonyabb sorszámmal debütálhat a Nokia idei csúcsmodellje.
-
Első képen a Lumia 1520
A Nokia hathüvelykes óriásmobilja mellett valósággal eltörpül az aprónak nehezen nevezhető Lumia 1020.

- Könyvajánló
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Apple iPhone 16 Pro - rutinvizsga
- TCL LCD és LED TV-k
- Argos: Szeretem az ecetfát
- RAM topik
- Intel Core i3 / i5 / i7 / i9 10xxx "Comet Lake" és i3 / i5 / i7 / i9 11xxx "Rocket Lake" (LGA1200)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Vicces képek
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- További aktív témák...