A Modu nevét széles körben a barcelonai Mobile World Congress alkalmával ismerhette emg a nagyérdemű, amikor a cég bemutatta különleges moduláris mobiltelefon koncepcióját. A Modu maga egy miniatűr telefonegység saját akkumulátorral, kijelzővel, 1 GB belső memóriával és néhány gombbal. Ez persze még nem lenne nagy durranás, ám a készülékhez számos kiegészítő, úgynevezett „jacket” azaz dzseki készül, melyek mindegyike egy-egy célfeladat ellátására tökéletes. A kiegészítők között lehet 8 megapixeles optikai zoomos dzseki, GPS vevős, kifejezetten böngészéshez készített QWERTY billentyűzetes darab vagy épp zenei kihangosítós állvány. A dolog lényege, hogy nem kell mindenhová minden funkciót magával vinnie az embernek, csak a készülék központi részét, mely aztán a megfelelő dzsekibe behelyezve tetszőleges funkcióval egészíthető ki. Az eredetileg év végére tervezett debütálás részben piaci bevezetési nehézségek, részben pedig a gazdasági válság miatt nem éppen vállalkozószellemű szolgáltatók hozzáállása miatt csúszik. A Modu sorsa ezzel természetesen nem pecsételődött meg, de a nehézségek miatt az alkalmazottak negyede kerül leépítésre, vezetőséget és fejlesztőket is beleértve.
Leépítésbe kezd a Modu
Azóta történt
-
Tizenkétezer főt bocsát el az AT&T
Alkalmazottainak négy százalékát, azaz tizenkétezer alkalmazottat bocsát el az amerikai AT&T.
-
Izraelben kezd a Modu
A hosszas várakozás után piacra kerül a kabátok segítségével tetszőlegesen átalakítható Modu.

Aktív témák
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- EAFC 25
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Path of Exile (ARPG)
- Autóápolás, karbantartás, fényezés
- Argos: Szeretem az ecetfát
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- További aktív témák...