A Motorola októbertől decemberig tartó pénzügyi negyedévében továbbra sem szerepelt túl fényesen, bár az Android invázió várhatóan a következő negyedévek során meghozhatja majd a várva várt javulást. A teljes cégcsoport egyébként 5,723 milliárd dollár bevétel mellett 142 millió dollár profitot realizál, mely ugyan nem is kiemelkedő érték, de legalább a pozitív tartományban helyezkedik el. A Motorola mobiltelefonos részlege 12 millió készüléket értékesített, mely újabb 1,4 milliós visszaesést jelent, melynek oka, hogy a hagyományos készülékek piaca helyett inkább az okostelefonokra fókuszál a gyártó. A részleg teljes árbevétele 1,8 milliárd dollár, üzemi vesztesége pedig 132 millió dollár volt. Az idei áv első negyedévében további zsugorodásra lehet majd számítani, de az Android modellek terjedésével a gyártó mérlege egyre inkább a pozitív irányba csap majd át.
Lassú lesz a Motorola felépülése
Azóta történt
-
DigiTimes: Motorola a HTC előtt
Idén várhatóan a Motorola uralja majd az Android piacot, maga mögé utasítva a jelenlegi paicvezető HTC-t is.
-
Két részre szakad a Motorola
Az amerikai gyártó hálózati és telefonos részlege 2011-től külön utakon jár majd.
-
Továbbra is gyengélkedik a Motorola
Továbbra is veszteséges az egyre több oksotelefont étékesítő Motorola mobiltelefonos részlege.
Előzmények
-
Minden várakozást felülmúlt a Nokia
Az év utolsó negyedében a gyártó visszaállította piaci részesedését, nagyobb szeletet hasított ki az okostelefonok piacából is, valamint nyereség terén is messze felülmúlta az elemzők várakozásait.
-
Apple: 8,7 millió iPhone egyetlen negyedév alatt
Fennállásának legerősebb negyedévét zárta az Apple, melyhez az iPhone újabb rekord eladásai is hozzásegítettek.
-
Sony Ericsson: Gigantikus veszteségek 2009-ben
A Sony Ericsson az utolsó negyedévben is hatalmas veszteséget termelt, ám ezúttal a gazdasági válság helyett a szervezeti átalakulás költségeit okolta a gyártó.
-
Motorola Milestone - nem adták fel
Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés a Motorolának. Az első Android rendszerű telefon az amerikai cégtől megmentheti a gyártót.