A Windows Phone 8 frissítési fiaskó miatt várható volt, hogy a Nokia eleve nem túl erős európai eladási mutatói tovább olvadnak majd, hiszen a potenciális vásárlók zöme valószínűleg már megvárja az új sorozat szeptemberi bejelentését. Erre persze a finn gyártó már korábban felkészült, hiszen a második negyedéves eredményekben 220 millió eurós tételként írta le az eladatlan raktárkészleteit. Az érdeklődés fokozása érdekében a Lumia 800 és 900 vásárlók egy ideje már 50 eurós vásárlási utalványhoz is hozzájuthatnak egy egyszerű regisztrációval, de mivel ez még így sem tűnt elég vonzónak, így a héten a Saturnnal karöltve egynapos akcióval próbálja meg kiszórni a készleteit. A leárazások után tehát a Lumia 610, 710, 800 és 900 ára rendre 149, 179, 279, illetve 399 euróra mérséklődött, mely utóbbi kettő esetén az 50 eurós kupon még tovább csökkenti a készülék valós vételárát. A finn gyártó a jelenlegi Windows Phone 7 palettájához is hosszú távú támogatást ígért, tehát ha Magyarországon is hasonló akciózásba kezd, akkor a 3D játékokra és többmagos processzorokra nem annyira vágyók számára a jelenlegi Lumia vonal is vonzó ajánlat lehet.
Azóta történt
-
Nokia „Phi” – a formaterv levédetve?
A finn gyártó legújabb dizájnszabadalma valószínűleg az idei csúcsmodell külső vonásait írja le.
Hír 111
Előzmények
-
Elérhető a Nokia Camera Extras
Mostantól világszerte elérhető a Lumia modellekre szánt, a kamera lehetőségeit még inkább kiaknázó Nokia Camera Extras.
Hír 9
-
WP blog: Egy Nokia Lumia 800 az "űrben"
Egy Southamptoni Egyetemen munkálkodó honfitársunk gondolta úgy, hogy "kiterjeszti" az okostelefonok amúgy sem szűk repertoárját.
Blogbejegyzés 50
-
WP blog: Nokia Drive frissítés a láthatáron
Megérezett a Nokia Drive 3.0-s változata.
Blogbejegyzés 5
-
Lumia PureView – rövidesen
A Nokia fejlesztői kapcsolatokért felelős alelnöke is megerősítette a PureView kamerával felszerelt Lumia modellek közeli premierjét.
Hír 41
Percről percre
it A Stellantis és a Mistral AI kiterjesztik stratégiai együttműködésüket.
it Autógyártók és telekomcégek is átveszik a DeepSeeket.
gp Commandos egy kolostorban, avagy Shadow Tactics egy elmegyógyintézetben – ilyen érdekes környezetben még sosem lehetett lopakodni egy falkára való specializált karaktert irányítva!
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
Like a Dragon: Pirate Yakuza in Hawaii - Íme a gépigény
gp Hamarosan folytatódik az őrület, az új rész premierje lassan a küszöbön van.
Pszichológiai túlélő-horror lesz a Liminal Point
gp A játék egyelőre csak PC-re lett bejelentve, valamikor jövőre lesz a premier.
Visszafogott árazású, 300 Hz-es monitor az AOC gondozásában
ph A 68,58 cm-es képátlójú, sokrétű talppal szerelt megoldás az 1440p mellett tette le a voksát.
Tribe Nine - A hónap végén érkezik a teljes kiadás
gp A végső verzió PC mellett Android és iOS rendszerekre lesz elérhető.
Megjelenési dátumot kapott a Grit and Valor: 1949 PC-s kiadása
gp Aki kíváncsi a játékra, annak érdemes lehet letölteni a publikus demót.
Kemény üzenetet küldött a gyártói részlegnek az Intel társvezetője
ph Michelle Johnston Holthaus szerint az Intel Foundry-nak ki kell érdemelnie az Intel bizalmát.
Delta Force - Megjelenési dátumot kapott a kampány
gp Kevesebb mint két hetet kell már csak várni és befut a sztori mód.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: A Fold5 egy év elteltével
- DUNE médialejátszók topicja
- Futás, futópályák
- Elektromos (hálózati és akkus) kéziszerszámok, tapasztalatok/vásárlás
- Politika
- Autós topik
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- Már a héten bejelentheti az Apple az új iPhone SE-t, állítja a Bloomberg
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Samsung SmartTag2 teszt
- Milyen processzort vegyek?
- További aktív témák...