Kínában is az élre törhet az Apple

Hirdetés

A kínai a világ legnagyobb mobilpiaca, így az Egyesült Államoknál és Európánál is fontosabb lehet, hogy melyik gyártó képes vagy nem képes a népes ázsiai országban komoly sikereket elérni. Alkalmazásboltjával, szolgáltatásaival, széleskörű termékpalettájával és agresszív árazásával a Xiaomi sorozatban a harmadik negyedévben végzett az élen a Kínai Népköztársaságban a leszállított okostelefonok száma alapján, a Strategy Analyst statisztikái szerint ugyanakkor a helyi terjeszkedés üteme jócskán alábbhagyott, sőt: a 2015-ös év első három hónapjában kevesebb Mi készülék talált gazdára, mint egy negyedévvel korábban.

Az Apple ugyanakkor tovább erősödött a világ legnagyobb mobilpiacán, az év végi 10,9%-os részesedését a január és március közötti időszakban 12,3%-ra növelve, ami azt jelenti, hogy a Xiaomi előnye már csak 0,5%. Persze a Q2-ben és a Q3-ban (az új iPhone-ok érkezése előtti utolsó két negyedévben) csökkenhet az iPhone 6 és az iPhone 6 Plus népszerűsége, miközben a tavasszal olyan Xiaomi készülékek kerülnek piacra, mint a QHD-s Mi Note Pro, mindenesetre a Strategy Analyst elemzője szerint, ha az Apple növekvő tendenciái folytatódnak, akkor hamarosan a cupertióniak kerülhetnek az élre a szállítások tekintetében. A Samsung a kínai piacon ugyanakkor már nincs a top 3-ban, persze az S6 és az S6 edge sokat tolhat a koreaiak szekerén a Kínai Népköztársaságban is. A harmadik helyen egyébként a Huawei végzett, megelőzve nem csak a Samsungot, hanem a Lenovót is.

Előzmények

  • Samsung Galaxy S6 - a technológia sava-borsa

    A dél-koreai gyártó csúcsmodellje hardveresen szinte minden eddigi okostelefont felülmúl, elképesztően jó lett a kijelző és a kamera, ám az üzemidő sajnos nem túl hosszú.

  • Samsung Galaxy S6 edge - felívelés, gól

    Az S6 edge szemrevaló külseje senkit ne tévesszen meg: az ívelt kijelző alatt őserő dolgozik. A Samsung ezúttal tényleg mindent beleadott, de vajon az akkumulátor tudja-e tartani a lépést?

  • Apple iPhone 6 Plus - szükség törvényt bont

    Az Apple soha nem látott méretű iPhone-t dobott piacra, hogy saját pályáján verje meg a Samsungot. Megváltozott formavilág, új iOS, fejlesztett kamera... elég ez a sikerhez?