A Java technológia korábbi tulajdonosa, a Sun Microsystems 2006 óta számos alkalommal próbált egyeztetni a Google vezetőségével a levédetett megoldások licencelésének feltételeiről, ám úgy tűnik, hogy az Oracle a hosszasan elhúzódó értelmetlen tárgyalások helyett a szabadalomsértési kereset benyújtása mellett tette le a voksot. A Java szabadalmak új tulajdonosa hivatalosan is megerősítette, hogy nem általánosságban a nyílt forrású Java implementációk ellen kívánnak háborút indítani, hanem mindössze a több Java szabadalmat is sértő Android operációs rendszer licencelési feltételeit szeretnék belátható időn belül tisztázni. A Google szóvivője szerint az Oracle lépése egyértelmű támadás a nyílt forrású szoftverek és az Android platform ellen, melyet természetesen minden lehetséges jogi eszközzel meg fognak védeni.
Java szabadalmakat sért az Android OS
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Mobilarena
Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!
PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.
Előzmények
-
Google: Évente tízmilliárd dollárt hozhat az Android
A Google első embere szerint a jelenleg még nem túl sok bevétellel kecsegtető mobil üzletág a jövőben igazi kincsesbányává válhat.
-
Google Maps 4.4 Androidra
Közeli helyek kényelmes keresését és nyitvatartási idők elérést is lehetővé teszi az új Google Maps.
-
Dalvik Pro: Háromszor gyorsabb Android alkalmazások
A Myriad által átdolgozott speciális Java motor segítségével háromszor gyorsabban futhatnak az Android alkalmazások.
-
Google Nexus One - hát, ezt is megértük
A Google úgy tűnik, hogy lassan, de biztosan bekebelezi a világot. Most például piacra dobták első telefonjukat — Android futtatja, a HTC gyártja.

Aktív témák
- Xiaomi 14T Pro - teljes a család?
- PlayStation 5
- CNC topik
- Okosóra és okoskiegészítő topik
- Starlink
- Genshin Impact (PC, PS4, Android, iOS)
- Vivo X200 Pro - a kétszázát!
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- IGP nélküli processzorokkal készül az Intel és az AMD
- Kecskemét és környéke adok-veszek-beszélgetek
- További aktív témák...