Itt a Play Store 5.0

Júliusban már megjelent a Google áruházának, a Play Store-nak az Android L megjelenése felé mutató verziója új átmenetekkel és laposabb felülettel, most pedig, az friss főverzió közelgő premierje előtt, újabb Material Design stílusjegyeket kapott a keresőóriás alkalmazásboltja. Az 5.0.31-80300031-ás verzióra az AndroidPolice-nál bukkantak rá, és aki nem bírja ki azt a néhány órát vagy napot (a Google több fordulóban, mindig egyre több felhasználónak küldi ki a frissítéseit), amíg a Play Store új változata készülékére megérkezik, letöltheti a fenti oldalról a friss változatot.

Az egyik észrevehető különbség mindjárt az applikáció ikonját érinti: az árnyékok eltűntek, az Android L-lel ugyanis a flat stílus fogja jellemezni a hivatalos alkalmazásikonokat. Megváltozott néhány szövegháttér színe is az alkalmazáson belül, illetve a baloldali menü kapott egy Material Design stílusú animációt, előhúzásakor ugyanis a menü három vonala egy vissza nyíllá kapcsolódik össze. Ilyen és hasonló visszafogott és gördülékeny átmenetek fogják jellemezni az Android L-t, amelynek hivatalos elstartolására már csak három hetet kell várni, már persze azoknak a szerencséseknek, akiknek november elején megérkezik a készülékükre a rendszerfrissítés.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés