Fennállásának legjobb negyedévét tudhatja mögött az Apple, hiszen a 26,74 milliárd dolláros forgalma, illetve az abból realizált 6 milliárd dolláros nettó nyeresége messze túlmutat a 2009-es év azonos időszakának 15,68 milliárd dolláros forgalmán, illetve 3,38 milliárd dolláros nyereségén. Az október elejétől december végéig tartó negyedév során összesen 7,33 millió iPad és 16,24 millió iPhone talált gazdára, mely utóbbi éves szinten 86 százalékos piaci bővülést jelent. A gyártó egyedül a 19,45 milliós eladásokat felmutató iPod sorozat kapcsán számolt be 7 százalékos piaci visszaesésről, mely egyébként az iPhone iránti kereslet növekedésével magyarázható. A kiemelkedő eredményeket egyedül Steve Jobs egészségi állapotának rosszabbodása árnyékolja be, aki meghatározatlan idejű betegszabadságra kényszerült, ám továbbra is ellátja az Apple vezetését és stratégiailag fontos döntések meghozatalában is aktívan részt vesz majd.
Hirdetés
Ismét eladási rekordokat döntött az Apple

Több mint 16 millió iPhone és 7 millió iPad talált gazdára 2010 utolsó negyedévében.
Azóta történt
-
Újabb erős negyedévet zárt az Apple
Az iPhone és iPad sikerének köszönhetően közel hatmilliárd dollár nyereséggel zárta az első negyedévet az Apple.

Aktív témák
- Ubuntu Linux
- Synology NAS
- Opel topik
- 80% vs. 100% – Tönkreteszed az aksit, ha mindig feltöltöd? – Tech Percek #6
- Nagyon erős ajánlat lett CMF Phone 2 Pro
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- World of Tanks - MMO
- Tesla topik
- Lakáshitel, lakásvásárlás
- További aktív témák...