A várakozásoknak megfelelően az Apple tegnap 8 GB belső memóriával szerelt változatban is piacra dobta a számos árnyalatban elérhető iPhone 5c készülékét, mellyel együtt a három éves iPad 2 is nyugdíjazásra került. Ez utóbbi helyét a retina kijelzős iPad 4 vette át, melyből a 16 GB-os variáns 379 euróért, vagyis 117 500 forintért vált elérhetővé. Az iPhone 5c 8GB ára régiónként kissé eltérő lett, hiszen míg az Egyesült Királyságban 429 fontba, vagyis 196 000 forintba kerül, addig az euróövezet országaiban „csupán” 549 eurót, vagyis 171 000 forintot kér érte az Apple. A 16 GB-os változatnál 40 fonttal, illetve 50 euróval olcsóbb kiadás sikere erősen kétséges, hiszen az Android és Windows Phone 8 modellektől éltérőén a szűkös belső memória bővítése nem lehetséges.
iPhone 5c – 8 GB tárhellyel is
- Írta: (An)Dante
- Forrás: unwired view
Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!
PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.
- Kapcsolódó cégek:
- Apple
Azóta történt
-
Apple iPhone – túl a félmilliárdon
Több mint ötszázmillió mobiltelefont értékesítette az iPhone 2007. júniusi premierje óta az Apple.
-
Office for iPad – holnaptól?
Rövidesen az Apple táblagépére is elkészül a Microsoft irodai szoftvercsomagjának táblagépes átirata.
-
Végleg nyugdíjba vonult az iPhone 4
Az iPhone 4 tiszavirág-életű újraforgalmazását követően Indiában az iPhone 5c visszametszett változata lehet a legolcsóbb Apple készülék.
-
Fotón az új Apple trió
Ujjlenyomat-olvasóval felvértezett táblagépekkel és nagyobb fizikai méretű telefonnal bővítheti szeptemberben termékpalettáját az Apple.
Előzmények
-
Apple A8 a TSMC műhelyéből?
A Samsung helyett a TSMC gyárthatja a kaliforniai gyártó következő processzorát.
-
iPad Air – a legjobb üzemidővel
Böngészési és videolejátszási idő terén az összes konkurens modellt lekörözi az Apple kecses táblagépe.
-
Apple iPhone 5c - az újracsomagolás művészete
Almáék idén először két telefont is bemutattak, ám az olcsóbbik modell inkább csak új színvilágot és műanyagot hoz, nagy előrelépést aligha.
-
Apple iPhone 5s - tud ujjat mutatni
Az iPhone 5 újdonsága külsőre nem sokat változott, de erősebb hardver, fejlettebb kamera, valamint egy Home gombba épített ujjlenyomat-olvasó került bele.