A China Times értesülései szerint a tajvani Qisda többféle internettáblát is gyárt a Dell számára, melyek közül az egyik egészen biztosan az amerikai AT&T kínálatában debütálhat majd, de emellett más szolgáltatókkal való együttműködés sem elképzelhetetlen. A Dell kapcsán eddig csak egy internettábla került említésre, ez pedig az alant is látható Streak, mely a Google által vezetett OHA Android platformja köré épül, WLAN mellett HSDPA átviteli képességgel is bír, valamint 5 megapixeles kamerát is kapott.
Internettáblákkal készül a Dell

Szolgáltatókkal karöltve kívánja piacra dobni internettábláit a Dell.
Azóta történt
-
Hamarosan kapható a Dell Mini 3i
A China Mobile és a Dell hivatalosan is bemutatta az nHD kijelzővel szerelt Android alapú készüléket.
-
QiGi Smartbook: QWERTY nélkül
Inkább internettábla mintsem smartbook a QiGi Windows Mobile 6.5 alapú szerzeménye.
-
Távközlési részleget hozott létre a Dell
A Dell telefonokkal foglalkozó részleget hozott létre, mely élére egy korábbi Motorola vezető került.
-
Dell internettábla 5 hüvelykes kijelzővel
A PC Online lecsapott az eladásra kínált titokzatos Dell Mini 5 internettábla prototípusra.
Előzmények
-
ICD Vega: Android tizenöt hüvelykes kijelzőn
Hatalmas érintőkijelzővel rendelkezik az Innovative Converged Devices NVIDIA Tegra platformon és Android 2.0 operációs rendszeren nyugvó készüléke.
-
Teljes sorozat lesz a Dell Mini 3
A Dell Mini 3 nem egyetlen készüléket, hanem egy teljes termékvonalat takar.
-
Dell Mini 3iX Android alapokon
WLAN és HSDPA funkciókkal is gazdagodik a Dell Android alapú készüléke.
-
Dell Streak: Android alapokon 5 hüvelykes kijelzővel
Fotón és videón is látható a Dell 5 hüvelykes WVGA kijelzővel szerelt Android alapú internettábláját, mely 3G adatátvitelre is képes.