Intel Medfield – az első teszteredmények

Hirdetés

A VR-Zone jóvoltából idő előtt kiszivárogta a 32 nanométeres Intel Medfiled processzorok első teszteredményei, melyek persze még sokat változhatnak a végleges változat premierjéig. Az 1,6 GHz-es órajelen futó processzor és 1 GB RAM köré épülő Android-alapú prototípus a Caffeinemark 3 tesztben 10 500 pontot ért el, mely az Nvidia Tegra 2 és a Qualcomm Snapdragon MSM8260 7500 illetve 8000 pontja mellett ugyan jónak tűnhet, ám a rendszer 2,6 wattos alap és 3,6 wattos maximális fogyasztása sajnos túlságosan is magasnak tűnik. Az Intel tervei szerint a végleges rendszer alapjáraton 2 watt körül fogyaszt majd, mely maximális terhelés esetén sem emelkedik 2,6 watt fölé, mely révén a Medfield SoC az ARM-alapú megoldásokat is megszorongathatja. Kérdés persze, hogy az új megoldás ára is versenyképes lesz-e, hiszen az internettáblák és telefonok világában a korábbi Atom processzorok túlságosan is drágának bizonyultak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Fotókon az Intel Medfield prototípus

Lencsevégre kapták a kétmagos Intel Medfield processzor köré épülő Android internettábla prototípust.

Medfield prototípus az LG műhelyéből

Közös internettábla prototípus kiállítására készül az Intel és az LG.

Windows 8 táblagépek „Clover Trail” processzorral?

ARM mellett Intel-alapú Windows 8 internettáblákkal is készül az Acer és a Lenovo .

Lenovo K800 – az első Medfield mobil

Méretes HD kijelzővel és Android 2.3 Gingerbread operációs rendszerrel érkezik az első Intel Medfield-alapú okostelefon.

Előzmények

Android ICS Intel Medfield processzoron

Az MIT Technology Review oldala szerint Blu-ray minőségű videókkal is könnyedén megbirkózik az Intel Android-alapú prototípusa.

Egyre több gyártót érdekel a Windows 8

A Lenovo, a Samsung és a Toshiba lehet az ARM-alapú Windows 8 táblagépek legnagyobb gyártója.

Exynos 5250 – Két mag 2 GHz-en

Kétszeres számítási és négyszeres grafikai teljesítménnyel kecsegtet a Samsung ARM Cortex-A15 alapokon nyugvó kétmagos processzorra.

PC élményt nyújt a Tegra 3

Az Nvidia szerint az Intel Core 2 Duo architektúrával is felveszi a versenyt az új Kal-El processzor.