Hirdetés

2018. december 15., szombat

Gyorskeresés

Szponzorunk

Útvonal

Hírek » IFA blog rovat

IFA blog: Németországba már eljutottunk, Berlinbe még nem

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: Mobilarena

Megnéztük a cseh töltőpontokat, körülnéztünk a mini-Prágának nevezett városban, a valódi főváros mellett pedig ingyenesen töltöttünk. Most Drezdában vagyunk.

Hirdetés

Szerencsére semmilyen váratlan meglepetés nem ért minket ma reggel, bár a Brno-i szállásunk környéke továbbra sem lett vonzóbb, az autó 100%-os töltöttséggel várt minket a hotel parkolójában. 220 voltról, az autóhoz tartozó kábellel körülbelül 10 óra alatt töltöttük fel 20%-ról 100-ra a kocsit, egy e-Golf megvásárlása után tehát nem kell feltétlenül ipari áramot bevezetni otthonra ahhoz, hogy egy éjszaka alatt teljes töltést nyerjünk.

A 270 kilométeres, becsült hatótávval Hradec Králové városa felé indultunk el, ahol Bocha két cseh barátját készültünk meglátogatni. Ez nagyjából 147 kilométeres utat jelentene, de egy-két lezárás miatt kerülőúton kellett mennünk. Csabi az első pillanatban figyelmeztetett, hogy igyekezzek hatékonyan vezetni, hiszen eléggé ki vagyunk számolva akkumulátorral, így az adaptív tempomatot kikapcsolva, Eco módban, a lehető legkedvezőbb fogyasztással próbáltam meg közlekedni. Autópályára nem tévedtünk, a jellemzően 50-re korlátozott települések között 80-90-es sebességet értünk el: ezt elég komótosan tettük, de jellemzően senkit nem tartottunk fel, egyik autós társunk sem volt agresszív, és tapasztalataink alapján a csehek (mindegy, hogy autóval vagy motorral vannak) tényleg csak ott előznek, ahol szabályos és biztonságos. Ilyen szempontból tanulhatnánk tőlük.

A hátsó ülésen megolvad a csokis keksz, de a menetszél mindent megold!
A hátsó ülésen megolvad a csokis keksz, de a menetszél mindent megold! [+]

A visszafogott vezetési stílusnak meg is lett az eredménye, átlagosan 11,7 kWh-t égettünk el 100 kilométerenként, ami egyébként igazolja az autó 300 km-s hatótávját: tényleg kikényszeríthető, de biztosan nem kényelmes, gyorsulgatós, előzgetős módban. A cseh töltőpontokkal kapcsolatban nem voltak teljesen konkrét információink, ám hamar megtaláltuk az EVMapa névre hallgató céget, akik rengeteg villámtöltőt üzemeltetnek az országban, így a Hradec Královéba való megérkezésünk előtti utolsó lehetőségnél, körülbelül 40 perc alatt töltöttük fel a kocsit, ezért pedig körülbelül 700 forintnak megfelelő koronát fizettünk, ami nagyjából azt jelenti, hogy egy belsőégésű motorral szerelt autónál körülbelül 2 l/100 km-es fogyasztással számolhattunk volna. Ez kimondottan baráti, ha ennyire stabilan és jól működő rendszerrel találkozunk, nem is sajnáljuk rá a pénzt.

A toronyból remek kilátás nyílt Hradec Králové városára
A toronyból remek kilátás nyílt Hradec Králové belvárosára [+]

Hradec Králové (magyarul Királyvárad) települést a helyiek mini Prágának hívják, a terület egyik turisztikai és kulturális központja. Ennek megfelelően van egy nagyon szép belvárosi része, ahol egy kimondottan finom pizzát ettünk ebédre, majd megnéztük a gótikus stílusban épült Szentlélek székesegyházat, illetve a reneszánsz Fehér harangtornyot, amit remekül felújítva látogathatunk meg, az aprópénzért megvehető belépőjegyért pedig nem csak a fantasztikus kilátást, hanem egy kisebb múzeumot is láthatunk, benne egy eredeti haranggal, illetve egy remekül megépített torony-makettel.

Prága mellett ingyenesen, egy nagy bevásárlóközpont oldalában töltöttünk
Prága mellett ingyenesen, egy nagy bevásárlóközpont oldalában töltöttünk [+]

Összekészülődtünk, délutánra pedig már úton is voltunk Prága felé, a belvárosba azonban nem merészkedtünk, helyette az E-on által üzemeltetett, ingyenes, városszéli töltőt vettük célba, amit a PlugCharge alkalmazásban értékeltek remekül, ennek megfelelően utunk eddigi legkellemesebb töltése volt. Az outlet-jellegű bevásárlóközpont parkolójában, ingyenesen villámtöltöttünk, mire elintéztük folyó ügyeinket, és vásároltunk némi élelmiszert a következő napokra, szinte már 100%-ot jelzett a kocsi. Innen foglaltuk le a drezdai szállásunkat is, ami Bocha über szintű prémium accountjának köszönhetően rendkívül olcsó volt, ráadásul nem is akármilyen panzióról, hanem egy négycsillagos hotelről beszélünk.

A 80-as korlátozásoknál a fogyasztásmérő is megkönnyebbült
A 80-as korlátozásoknál a fogyasztásmérő is megkönnyebbült [+]

Drezda felé nem spóroltunk jobb lábbal, szinte végig autópályán, 120 körüli tempóban mentünk, szokatlan módon előzgettük a buszokat és a teherautókat, még egy-két személyautónál is gyorsabban gurultunk. A korlát nélküli német autópályán, néhány másodperc erejéig kihajtottuk belőle a végsebességet, ez egyébként óra szerint 156 km/h. A tempós közlekedés persze azonnal visszaköszönt a fedélzeti computeren, az autópályáról lekanyarodva 16 kWh/100 km-s értéket láttunk, ha tartósan így közlekednénk, 200 kilometerenként kéne töltögetni.

Szerencsére Drezdában is találtunk ingyenes töltőt, a hosszú kábelnek köszönhetően az i3-ak sem voltak útban
Szerencsére Drezdában is találtunk ingyenes töltőt, a hosszú kábelnek köszönhetően az i3-ak sem voltak útban [+]

Megérkeztünk tehát Németországba, ahol egy BMW-szalon parkolóját néztük ki töltésre, és bár az oszlop előtt parkolt két i3, a rendkívül hosszú kábelnek köszönhetően rá tudtuk CCS-re tenni a kocsit, így ismét lett egy üres óránk, amit a blog írására és a mai videó megvágásra használtunk ki. A nap végén 423 megtett kilométerrel, 6,5 óra vezetéssel és 12,9 kWh/100 km-es átlagfogyasztással zártunk. Este 10 körül elfoglaltuk a szobát, reggel pedig indulunk Berlinbe, ahova most már szinte biztosan eljutunk.

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.