Tavaly júniusban a Huawei elsők között dobott piacra Android 3.2 alapokon nyugvó táblagépet, mely után szinte borítékolható volt, hogy a kínai gyártó az Android 4.0 Ice Cream Sandich platform kapcsán is hasonlóan kíván eljárni. A cég Las Vegas-i bejelentése szerint a 7 hüvelykes, 1280x800 képpontos multitouch kijelzővel, és 1080p felbontású videók lejátszására is alkalmas, 1,2 GHz-es kétmagos Qualcomm processzor köré épülő MediaPad mostantól a Google operációs rendszerének legújabb változatával érkezik, mely mellett az Honeycomb-alapú változat mélyszürke, barna és rózsaszín árnyalatban is kiadásra kerül. A Huawei közleménye szerint a korábbi készülékek sem maradnak támogatás nélkül, hiszen a tervek szerint az első negyedév során valamennyi MediaTab táblagép számára elérhető lesz az ICS frissítés.
Huawei MediaPad – Android ICS alapokon

Android 4.0 Ice Cream Sandwich operációs rendszerrel érkezik a Huawei héthüvelykes táblagépe.
Azóta történt
-
Ainovo Novo7 Paladin: ICS táblagép 79 dollárért
A meglepően alacsony árához képest viszonylag jól felszerelt Android 4.0 Ice Cream Sandwich-alapú táblagéppel rukkolt elő a Ainovo.
-
MediaTek MT6575 – ICS az alsóházban
Villámgyors ARM Cortex-A9 maggal és PowerVR grafikus maggal érkezik a 200 dollár alatti Android Ice Cream Sandwich modellekbe szánt MediaTek processzor.
-
Huawei Ascend D1 Q – négymagos processzorral?
A közelgő Mobile World Congress során debütálhat a Huawei első négymagos processzorral szerelt mobiltelefonja és az Android ICS-alapú tízhüvelykes táblagépe.
-
MWC2012: a Huawei nem viccel
A gyártó teljes mellszélességgel veti magát a felső kategóriába: megérkezett a négymagos processzorral és HD kijelzővel szerelt Huawei Ascend D quad és Ascend D quad D XL.
Előzmények
-
Huawei Ascend P1 S: ICS 6,68 milliméterben
Rendkívül karcsú, Android 4.0 Ice Cream Sandwich alapokon nyugvó okostelefonnal rukkolt elő a Huawei.
-
ICS frissítést kap a Huawei MediaPad?
Egy kiszivárgott fotó szerint a kínai gyártó gőzerővel dolgozik a táblagép Android 4.0 Ice Cream Sandwich frissítésén.
-
Huawei MediaPad - premier előtt
Honeycombbal telepített táblagép érkezett a Huaweitől, amely unibody házzal és hét hüvelykes kijelzővel van szerelve. Van olyan jó, mint az Ideos S7 Slim?