A Huawei az idei évre már prémium modellekkel is készült, melyek műszaki dizájn és technikai paramétereik terén is könnyen ringbe szállnak a „nagy gyártók” ajánlataival. A kínai cég azonban jól tudja, hogy a legnagyobb nyereséget a középmezőnybe szánt ajánlatokon lehet realizálni, hiszen az olcsó modelleken csak kiemelkedő volumen mellett lehet jelentős profitot realizálni, míg a felső szegmensben a prémium és ezzel együtt státuszszimbólummá avanzsált márkák fölözik le a hasznot. A GSMArena értesülései szerint a rövidesen piacra kerülő Huawei Ascend G330 éppen ezért a középmezőnyt veszi célba, és minden bizonnyal a kiemelkedő ár/érték arányával kíván majd hódítani. Az Android 4.0 Ice Cream Sandwich alapokon nyugvó jövevény ennek megfelelően 4 hüvelykes, 480x800 képpontos kapacitív multitouch érintőkijelzőt, 5 megapixeles fő és videohívásokhoz szánt előlapi kamerát, HSPA adatátviteli képességet, GPS, WLAN és Bluetooth 2.1 modult, 1 GHz-es kétmagos Qualcomm Snapdragon MSM8225 (Cortex-A5) processzort, 512 MB RAM-ot és microSDHC kártyával tetszőlegesen tovább bővíthető 4 GB belső memóriát kapott. A 122,5x62,6x11,2 milliméteres és 140 grammos Huawei Ascend G330 piaci premierjének időpontja egyelőre nem ismert.
Huawei Ascend G330 – ICS a középmezőnyben
Előzmények
-
Huawei Ascend D Quad – októbertől
Újabb három hónapot csúszik a februárban leleplezett négymagos Huawei okostelefon európai premierje.
-
Elérhető a Huawei Emotion UI
Kínában debütált a Huawei Android 4.0 Ice Cream Sandwich modellekre szánt legújabb kezelőfelülete.
-
Csúszik az Ascend D quad premierje
Várhatóan csak augusztusban kerül a boltok polcaira a Huawei első, négymagos processzorral szerelt okostelefonja.
-
Huawei Ascend P1 – komolyan kell venni
A Huawei P1-es készüléke vékony, elegáns, színes, korszerű, s bebizonyítja, hogy van helye a középkategória felső szegmensében.

Aktív témák
- Nintendo Switch 2
- Egyre csak fejlődik az AI, emberek tízezreit rúgja majd ki a BT
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Na! Ez egy JÓ utólagos autós fejegység - Minix CP89-HD
- Hálózati / IP kamera
- Honor Magic6 Pro - kör közepén számok
- Lakáshitel, lakásvásárlás
- Mesterséges intelligencia topik
- EAFC 25
- 24 Hours of Le Mans
- További aktív témák...