A HTC újfent megerősítette, hogy a One M8-ból megismert Sense 6 felületet a hónap végétől hivatalosan is elérhetővé válik a tavalyi csúcsmodellre, vagyis a One M7-re. A megjelenésről már korábban is röppentek fel pletykák, ám a megerősítés mindenképpen mosolyt csalhat a régebbi tulajdonosok arcára. Amerikában egyébként már korábban voltak felhasználók, akik a telepítőcsomagot le tudták tölteni (sőt, már itthon is akadtak szerencsések), ám a globális elérhetőség csak most kezdődik majd meg. Az új Sense-szel együtt számos hasznos funkció érkezik majd, mint például az extrém energiagazdálkodási mód, új felületet kap a kamera és a galéria, fejlődik a Blinkfeed gördülékenysége, valamint könnyebb lesz a tartalmak megosztása. A Sense 6 megérkezésének időpontja régiónként eltérő lehet, ám valószínűleg mindenhol elérhető lesz a következő hetekben, hónapokban.

