Hirdetés

Hajlítható-kihúzható telefont mutogat a TCL

Újabb ígéret, nem tudni, hogy ez is a padlásra kerül-e (ami már tele van), vagy tényleg lesz belőle termék.

Hirdetés

A TCL 20L és Pro 5G bemutatásával egyidőben egy koncepciókészüléket is meglengetett a gyártó, amely ötvözi a kihúzható és a kinyitható telefonok előnyeit, de még nem dőlt el, hogy lesz-e belőle ténylegesen megvehető telefon, ahogyan az is kérdés, hogy milyen kompromisszumokat követel meg a különleges kialakítás és van-e tényleges értelme.


[+]

Fold N'Roll néven fut egyelőre a termék, amelynél azt az okosságot találták ki, hogy a kijelzővel kifelé összecsukható telefon kinyitott állapotában még tovább szélesíthető úgy, hogy az egyik felét tovább lehet húzni. A gyártó szerint így már teljesen ki tud váltani egy tabletet a készülék, mivel maximális kijelzőmérete 10 hüvelykre hízik, noha már enélkül is 8,85 inchen terül el a tartalom. Összecsukva pedig 6,87 inches külső kijelző használhatunk, a TCL-nél pedig nagyon büszkék arra, hogy ebben az állapotában sem túlságosan vastag a telefon.


[+]

Mivel ez egyelőre koncepció, ezért sem a hardverről, sem pedig a kamerákról nem lehet tudni semmit, az elsődleges cél nyilván az, hogy maga a mechanika és a kijelző működjön hibamentesen, külön elhangzott, hogy komoly fejlesztési feladat a kifelé összecsukódó panel védelme, ráadásul a szétcsúsztatható kivitel miatt elég sok helyet is elveszítenek a készülékházon belül, ami azt jelenti, hogy a különböző komponenseket nagyon egymásra kell zsúfolni, hogy az akkumulátornak is jusson elég terület.


[+]

A TCL a Fold N'Roll nevű koncepciójával nyilván azt szerette volna bemutatni, hogy saját kijelzőgyáruk már ilyen megoldásokat is képes előállítani, ez egyrészt hasznos magának a TCL-nek, ám ugyanakkor szól a potenciális partnereknek is, hogy a cégre lehet számítani, ha ilyen telefont álmodna meg egy másik gyártó magának és beszállítót keres a panel kapcsán. Konkrét termék idén ebből valószínűleg nem lesz, de amennyiben mégis bemutatnák a telefont, akkor a TCL-nél azt mondták, hogy nem tervezik annyira drágán (2000 dolllár) adni, mint a konkurensek.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • TCL

Előzmények

Hirdetés