Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója szerint az Android operációs rendszer idén igen komoly sikereket fog elérni. A bejelentéssel együtt a Google vezetői egyelőre nem árultak el pontos részleteket azzal kapocsaltban, hogy az Android rendszer mennyi hasznot hozott eddig a keresőóriás számára, de a cégvezető szerint az év hátralevő részében több szolgáltató és hardvergyártó is használni fogja majd a platformot, vagyis számos új termék bejelentésére lehet majd számítani. Mint ismeretes, jelenleg a HTC az egyetlen gyártó, mely valóban szállít is Android modelleket, bár tény, hogy a Huawei, LG, Motorola, Samsung és a Sony Ericsson is dolgozik hasonló megoldásokon. A netbookokon futó Android rendszer Schmidt szerint szintén igen komoly lehetőségeket rejt, de egyelőre csak mások által átírt rendszerként említi azt, vagyis nem egyértelmű, hogy a Google támogatni fogja-e a fejlesztéseket.
Google: Sikeres lesz idén az Android
Azóta történt
-
Android 1.5 SDK widget támogatással
Az Android legújabb fejlesztői készlete már widget fejlesztéshez is kínál eszközöket.
-
Videón az Android netbook prototípus
Videón is megtekinthető az i-Buddie Android alapú netbookja.
-
Érkezik az első Android netbook
A Skytone Alpha-680 lesz az első Google Android operációs rendszerrel rendelkező netbook.
-
Samsung i7500 Android alapokon
HVGA AM-OLED kijelzővel és 5 megapixeles kamerával rendelkezik majd az Android alapú Samsung i7500.
Előzmények
-
Samsung: Ötszázmillió okostelefon 2012-ben
A dél-koreai gyártó előrejelzései szerint az okostelefonok aránya 29 százalékra bővül a következő években.
-
Sony Ericsson: Mostanában nem lesz Android
A japán-svéd gyártó a közeljövőben nem fog Google Android alapú készüléket bemutatni.
-
Symbian OS Intel Atom processzoron
A Symbian OS mostantól akár Intel Atom alapú netbookok operációs rendszere is lehet.
-
Amico: Android mobil idegen tollakkal
A CTIA alkalmával bemutatott tajvani Android jövevény kissé furcsa márkanévvel ékeskedett.

- Vigneau interaktív lokálblogja
- Apple TV+
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Samsung Galaxy A56 - megbízható középszerűség
- hdanesz: Hyundai Ioniq 28 kWh 2018 2. felvonás
- Banggood
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- CPU léghűtés kibeszélő
- Nyaralás topik
- További aktív témák...