Hirdetés
Az iOS 6 bejelentésével az Apple végleg száműzte az operációs rendszeréből a Google térképeit, mely helyét saját, de egyelőre még félkész megoldás vette át. A számos negatív visszajelzést követően Tim Cook, a cég első embere nyilvános levélben kért bocsánatot az okozott kellemetlenségekért, és a konkurens megoldások ajánlása mellett gyors javításra tett ígéretet. Eric Schmidt, a Google első embere a fiaskó után azt nyilatkozta, hogy cége nem kíván külön letölthető alkalmazással előrukkolni, ám úgy tűnik, hogy végül mégis meggondolta magát, hiszen az App Store kínálatában végül mégis felbukkant a Google Maps. A szoftver érdekessége, hogy a korábbi integrált megoldással ellentétben immáron hangos navigációt is kínál, méghozzá tömegközlekedési eszközök használatával együtt, és természetesen az utcai nézet sem hiányzik a repertoárból. A Google Maps egyelőre nem készült el táblagépekre, de iPhone-ra már letölthető az alábbi címen.