Tervek szerint még az év végén piacra kerül a Google Glass felhasználói változata, mely a koncepciós megoldásnál sokkal fejlettebb funkciókkal bír. Többször szóba került már az arcfelismerés és az élet momentumainak folyamatos rögzítése is, ám a Duke University egészen más aspektusból közelítené meg az ismerősök felismerését. A kutatók egy olyan megoldáson dolgoznak, mely az ismerősök néhány egész alakos képe alapján felismerné az öltözködési stílusát, így még nagyobb tömegben, az arcok rossz láthatósága esetén is is esélye lehet azok felismerésére. Hogy az ötlet valójában mennyire üzemképes azt majd a jövő eldönti, de ruha- és arcfelismerés nélkül is léteznek közeli ismerősöket felkutató megoldások, melyek a sokkal kézenfekvőbb GPS-alapú helymeghatározást vetik be.
A Google Glass felismer a ruházatról?

A Duke University szemüvegmobil alkalmazása az ismerősöket az öltözködési stílusok alapján is felismerné a tömegben.
Azóta történt
-
Baidu Eye – kihívót kap a Google Glass?
Hivatalos forrásból is megerősítést nyert a kínai keresőóriás szemüvegmobil projektje.
-
Elérhető a Google Glass specifikációja
A keresőóriás hivatalos oldalán is felbukkant az egyelőre be sem jelentett szemüveg részletes adatlapja.
-
Google Glass – csak jövőre?
A Google első embere szerint a szemüvegmobil piaci premierjéig még egy évet is várni kell.
-
Google Glass divatosabb külsővel
Konzervatívabb külsővel is piacra kerülhet a Google szemüvegszerű tartozéka.
Előzmények
-
Idén debütál a Google Glass
A prototípus ezerötszáz dolláros áránál kedvezőbben startolhat az év végén a keresőóriás ráncfelvarrt szemüvegmobilja.
-
2014-ben debütálhat a Google Glass
A végfelhasználók körülbelül két év múlva juthatnak hozzá a szemüvegbe oltott mobiltelefonhoz.

- Autós topik
- Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO) / Counter-Strike 2 (CS2)
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Melyik tápegységet vegyem?
- Elektromos (hálózati és akkus) kéziszerszámok, tapasztalatok/vásárlás
- PlayStation 5
- Google Pixel topik
- OLED monitor topik
- Ukrajnai háború
- OLED TV topic
- További aktív témák...