Az 5,5 hüvelykes HD AMOLED kijelzővel felvértezett Galaxy Note II először csak szürkében és fehérben került a boltok polcaira, ám ezt követően borostyán barna és vörösbort idéző rubint árnyalatban is kiadásra került. Az ötödik színváltozat időzítése egyáltalán nem véletlen, hiszen a Bálint-nap vagy ha úgy tetszik: Valentin-nap közeledtével minden a rózsaszínről szól. A romantikus kiadás – a burkolat színétől eltekintve – mindenben megegyezik az eredetivel, tehát 8 megapixeles fő és 1,9 megapixeles másodlagos kamerával, 4G LTE hálózati támogatással, négymagos Exynos 4412 processzorral, Mali-400 grafikus gyorsítóval, 2 GB RAM-mal, 16, 32 vagy 64 GB belső memóriával és 3100 mAh kapacitású akkumulátorral büszkélkedhet.
Galaxy Note II – rózsaszínben is
Azóta történt
-
Galaxy Note II új színekben is
A Samsung három új árnyalatban is piacra dobta a termékpalettájának legnagyobb okostelefonját.
-
Készül a Galaxy Tab 3 és Note III
A Berlinben megrendezésre kerülő IFA 2013 nemzetközi szakkiállítás alkalmával debütálhat a Samsung két új készüléke.
-
Feltörhető a Note II képernyőzára
Nem túl egyszerűen, de a Samsung méretes telefonjának jelszavas védelme is megkerülhető.
-
Galaxy Note III – optikai képstabilizátorral?
A túlságosan nagy helyigény miatt optikai zoom nélkül, de stabilizált lencsékkel érkezik a Samsung idei óriásmobilja.
Előzmények
-
Galaxy Note 2 barnában és vörösben
Két újabb színárnyalatban is elérhető lesz a Samsung termékpalettájának legnagyobb készüléke.
-
Galaxy Note 3 – Exynos 5 Octa processzorral?
Várhatóan 6,3 hüvelykes kijelzővel és nyolcmagos processzorral érkezik a Samsung idei csúcsmobilja.
-
Galaxy Note 3 – 6,3 hüvelykes kijelzővel?
A Samsung óriásmobiljának jövőre érkező frissítése végleg elmoshatja a határvonalat a telefonok és táblagépek között.
-
Galaxy blog: Galaxy Note II reklámfilmek
Ilyen felvételekkel hirdetik a Galaxy Note II-t.

- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Intel Core i3 / i5 / i7 / i9 10xxx "Comet Lake" és i3 / i5 / i7 / i9 11xxx "Rocket Lake" (LGA1200)
- Intel Dual Core 2000 felhasználók barátságos offolós topikja
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- EAFC 25
- Tőzsde és gazdaság
- iPhone topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- 45 wattos vezeték nélküli töltés jön az új iPhone-ba
- További aktív témák...