Felhajtható kamerát kapott a Honor 7i

A Honor tavaly év vége óta forgalmaz saját név alatt termékeket Európában, legutóbbi zászlóshajójuk szűk két hónapja mutatkozott be. A cég nagy követője a szelfi trendeknek, nem véletlen, hogy a groufie kifejezés is az ő nevükhöz köthető. A frissen leleplezett készülék, a 7i újabb ékes bizonyítéka a gyártó elkötelezettségének, hiszen egy olyan kameramodult kapott, ami elő- és hátlapi fényképezőként egyaránt szolgál. A kínaiak úgy oldották meg a dolgot, hogy az alapvetően a telefon hátulján lévő részt fel lehet hajtani, ezáltal teljes felbontásban lehet önmagunkról is fotót lőni. A szenzor egyébként 13 megapixel felbontású és f/2.0 rekeszértékű, és nem maradt el a dupla ledes villanó sem.

Nem csak ez az egyetlen vonzereje a telefonnak, hanem az oldalra szerelt ujjlenyomat-olvasó is, a Honornál tehát úgy gondolták, hogy itt sokkal kényelmesebb használatba venni a biometrikus azonosítót. Más téren egyébként a középkategóriában versenyez a mobil: 5,2 hüvelykes, Full HD felbontású kijelzőt kapott, amit már az új, Snapdragon 616 chipset hajt meg, méghozzá a 16 GB-os háttértár esetén 2 GB, a 32 GB-os belső tárhellyel szerelt verziónál pedig 3 GB RAM segítségével. A természetesen 4G/LTE képes 7i egyelőre csak Kínában kapható, méghozzá 250 dolláros, azaz körülbelül 68 ezer forintos áron.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

  • 9 millió előrendelés érkezett a Honor 7-re

    És mindez csak a Kínai Népköztársaságban, ahol igencsak népszerű a Huawei önálló brandje, és annak eddigi legjobb telefonja, a fémházas Honor 7.

  • Újabb információk és képek a „Honor 7 Plus"-ról

    A Honor 7 Plus a gyártó következő felsőkategóriás óriástelefonja lesz, ami a hírek alapján nagyon erős hardverrel és ujjlenyomat-olvasóval érkezik.

  • Több tiszteletet a Huawei-nek, itt a Honor!

    Berlinben mutatta be a gyártó azt a két készüléket, amelyek egy új brand első modelljei. A Honor 6 és a 3C már Ázsiában debütáltak, Európában is nélkülözik a telefonok a Huawei nevet.

Hirdetés