Európában előrendelhető, Hong Kongban keddtől megvásárolható a Galaxy Tab S2

Viszonylag kis hírverés mellett mutatta be a Samsung tavalyi két remek táblagépének, a Galaxy Tab S 8.4-nek és 10.5-nek a folytatását, pedig igencsak odatették magukat: az immáron 4:3-as képarányú Tab S2 8.0 és 9.7 is fémkeretet kapott, amely mindössze 5,6 milliméteres, újdonság emellett az érintéses ujjlenyomat-olvasó, a tavalyinál frissebb rendszerchip és persze a frissebb Android főverzió.

A két Tab S2-t már számos európai országban elő lehet rendelni, igaz, úgy tűnik, hogy leghamarabb szeptember 3-án kerülnek ezek az eszközök hivatalos forrásból kiszállításra. A kisebbik WiFi-s modell 399 euróért (123 ezer forint) , a nagyobbik pedig 499 euróért kerülhet a vásároló birtokába (154 ezer forint). Hong Kongban nem kell majd tűkön ülni egész augusztusban: a két eszközt jövő hét keddtől, azaz augusztus 4-től le lehet majd emelni a boltok polcairól. A nyolchüvelykes variáns WiFi-s ára magyar valutára átszámolva 112 ezer, az LTE-s pedig 148 ezer, a 9.7-es WiFi-s ára 142 ezer, az LTE-s pedig 178 ezer forint lesz.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés