EU vizsgálat az Apple-Samsung perek miatt

Joaquín Almunia Amann, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős tagja megerősítette, hogy hivatalos vizsgálat indult az Apple-Samsung perek miatt, mivel a bizottság képviselője szerint ezek ellehetetlenítik a szabad piaci versenyt. Almunia kiemelte, hogy nem ez az ügy az egyetlen példája a szabadalmakkal történő visszaéléseknek, de a 10 országban zajló több mint 20 per miatt az egyik legnagyobb horderejű. A versenybizottság képviselője már mindkét féltől bekérte a periratokban megjelölt szabadalmak listáját és amennyiben a szellemi tulajdonjogokkal való visszaélések bebizonyosodnak, úgy a két cég akár az éves bevételük 10 százalékát jelentő bírságok megfizetésére is kényszerülhetnek.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés