Elindult a One UI 5.0 béta program

A Galaxy S22 próbálhatja ki először, a német készülékek már jeleznek.

Bár júliusra ígérték, augusztus eleje nem különösebb késés, és a lényeg az, hogy még nyáron elindult az Android 13-on alapuló One UI 5.0 béta program, így él a remény, hogy ősszel, de legalábbis az ünnepekig megkapják a friss rendszerverziót és Samsung felületet az első körös Galaxy készülékek.

Hirdetés

(forrás: SamMobile) [+]

Ezek először mindenképpen az S22-k lesznek, hiszen azokon indul a publikus, de meghatározott számú béta tesztelés, ami nyilván többkörös lesz, és ugyebár még a végleges Android 13-ra is várunk a Google részéről, amely a szeptemberi biztonsági hibajavító csomaggal együtt érkezik a referenciakészülékekre.

(forrás: SamMobile) [+]

Fontos kiemelni, hogy a tesztprogram csak néhány régióban érhető el, és a Samsung Member applikációban jelez a készülék a csatlakozási lehetőségről – például Németországban, de számíthatnak rá az amerikai, a brit és a koreai tulajdonosok is. A SamMobile máris csatlakozott, és közzétett egy rakás képernyőképet a változásokról.

(forrás: SamMobile) [+]

A Samsung többek között simább animációkat, újratervezett értesítőközpontot, karakterfelismerést a galériában és a képernyőképekről, kapcsolódó okos javaslatokat és az új rendszerverziót érintő biztonsági előrelépéseket hoz. A hibajavító csomag egyelőre augusztusi, ami az jelenti, hogy az első, 2,5 GB terjedelmű béta csomag még nem a végleges Android 13 kódon alapul. A hosszú változáslista itt olvasható németül.

Előzmények

Hirdetés