Hirdetés
Az Apple korábbi bejelentésének megfelelően hivatalosan is elérhetővé vált a térerő-indikátor működését javító iOS 4.0.1 frissítés, mely a gyengén lefedett területeken nem jelez a valóságosnál lényegesen magasabb vételi erősséget. Az új algoritmus az amerikai AT&T Wireless előírásainak megfelelően állapítja meg és jelzi ki a vételi erősséget, így esetenként a korábban tapasztaltnál gyengébb jelerősség kijelzésére lehet számítani. Az iPhone Developers Program fejlesztői programban résztvevők már letölthetik és kipróbálhatják az iOS 4.1-es verzióját is, mely legnagyobb újítása egy játékokra kiélezett Game Center integrálása lett, illetve a térerő-kijelző is a korábbinál nagyobb helyet kapott. A frissítés további részletei egyelőre nem ismertek, de egyes források szerint a végleges kiadás a Bluetooth átviteli megoldással kapcsolatban is tartalmaz majd javításokat.