Éjfekete OnePlus 3T ma éjféltől!

Volt már koromfekete OnePlus 3T, csak a francia főváros lakóin és esetleg a jó időben, jó helyen lévő turistákon kívül más nem igen juthatott hozzá, a colette editiont ugyanis kizárólag a márka párizsi shopjában, a Saint-Honoré sugárút 213 szám alatt lehetett kapni a 250 darabos készlet erejéig. Ami nem tartott túl sokáig. Feltehetően a ma megnyíló, ismét limitált példányszámban elérhető Midnight Black készletek sem fognak a raktárban porosodni.


[+]

A phabletet megegyező színben, viszont értelemszerűen colette logó nélkül ma éjfélkor (0:00 BTS), vagyis helyi idő szerint éjjel egytől lehet a kosárba tenni a OnePlus európai és hongkongi oldalán, valamint Észak-Amerikában keleti parti idő szerint, szintén éjfélkor. Az ára megegyezik a fegyverszürke verzió 6/128 GB memóriával szerelt változatának árával, tehát ismét 480 eurót vagy dollárt kell cserealapként felajánlani érte.

Azóta történt

  • Renderképeken a OnePlus 5?

    A négyes sorszámra valószínűleg hiába várunk, a tetrafóbia igen erős a OnePlus hazájában, így a következő csúcsmasina OnePlus 5 néven várományos.

  • Még akad néhány éjfekete OnePlus 3T

    Ha valaki eddig nem tette és vágyna rá, érdemes most beszerezni a OnePlus csúcsmodelljének limitált színváltozatát, mert rohamosan fogy.

  • Ismét előkerült a OnePlus 5

    Két dolog nem látható a fotókon: 3,5 milliméteres jack csatlakozó és műanyag antennacsíkok. A beépített sztereó hangszóróra azonban van némi esély.

Előzmények

  • Midnight Black néven is lesz fekete OnePlus 3T

    Ebből valamivel több lesz kapható, mint a colette edition variációból, de ez sem lesz tömegtermék. Pedig már a OnePlus 3-at is fekete külsővel tervezték piacra dobni.

  • Lesz fekete OnePlus 3T, csak nem Önnek

    Mindössze 250 darab colette edition OnePlus 3T kerül piacra, és a párizsiaknak van a legnagyobb esélyük egy beszerzésére.

  • OnePlus 3 - Szentháromság

    Parádés összeszerelés, 6 gigabájt RAM-mal büszkélkedő felszereltség és letisztult, fürge szoftverfelület: a OnePlus az okostelefonok három alappillérét hibátlanul hozza, nem egy rivális árának a feléért.

Hirdetés