Pletykák szerint az Abu-Dzabiban megrendezésre kerülő Nokia World rendezvény során kerül leleplezésre a „Nokia Camera” alkalmazás, mely a korábbi Smart Cam és a profi funkciókat kínáló Pro Cam egybeolvasztott változata lesz. A szoftver maga valamennyi Windows Phone 8-alapú Lumia modellre elérhető lesz ugyan, ám az elérhető szolgáltatások köre továbbra is modellenként eltérő lesz, vagyis az 5-ös, 6-os, 7-es és 8-as széria továbbra sem érheti el az extra funkciókat. A korlátozás hátterében kizárólag technikai korlátok állnak, ugyanis a gyengébb kameramodullal és kevesebb operatív memóriával rendelkező készülékek egyszerűen nem, vagy csak komoly korlázboásokkal alkalmasak a funkciók elérésére.
Hirdetés
Egységes kameraszoftver a Nokiától?

A Lumia 1520 fedélzetén debütálhat a Nokia Smart Cam és Pro Cam fotóalkalmazások egybegyúrt változata.
Azóta történt
-
Videón a Nokia "okosóra" prototípusa
Számos apró kijelzővel szerelt intelligens karkötőről készült videót publikált a Nokia kutatórészlege.
-
Nokia Camera – nem csak PureView mobilokra
Mostantól a Nokia valamennyi Windows Phone 8 „Amber” szoftvert futtató készülékére elérhető a fejlett kameraszoftver béta változata.
Előzmények
-
WP blog: Új információk a közelgő Nokia rendezvényről
Az Abu-Dzabiban megrendezésre kerülő eseményen hat újdonságot fog bemutatni a gyártó.
-
Újabb Nokia beharangozó érkezett
Idén Abu-Dzabi ad otthon az évenként megrendezésre kerülő Nokia World sajtóeseménynek.

Aktív témák
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- Kézilabda topik
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- ASUS routerek
- Milyen processzort vegyek?
- Milyen videókártyát?
- Synology NAS
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Azonnali informatikai kérdések órája
- További aktív témák...