Hirdetés

Egyre népszerűbbek a Samsung táblagépei

Az Apple iPad továbbra is a legnépszerűbb internettábla, de a Samsung megoldásai is egyre több vásárlót tudnak elcsábítani.

Hirdetés

Az Apple által megalkotott „új generációs táblagép” termékkategória létjogosultságát eleinte gyakran megkérdőjelezték az elemzők, ám az elmúlt évek eladási mutatói egyértelműen alátámasztják a nagyobb kijelzővel szerelt, egyszerűen használható és hosszú üzemidejű készülékek iránti igényt. Az ABI Research legfrissebb beszámolója szerint az első negyedévben továbbra is az iPad maradt a legkelendőbb készülék, ám a 3,4 milliós Galaxy Tab forgalomnak köszönhetően a Samsung egy év alatt 20 százalékkal tudta szűkíteni a piaci részesedésbeli különbségeket. Nem szabad elfelejteni természetesen, hogy a beszámoló kizárólag mennyiségi alapokon szemléli az eladásokat, így pénzügyi eredmények terén továbbra is jóval nagyobb lehet a kaliforniai vállalat előnye.

Az operációs rendszerek eloszlása alapján a 39,6 százalékos relatív részesedésének köszönhetően az iOS csupán a második helyen szerepel, míg az Android-alapú készülékek a teljes forgalom 56,3 százalékát jelentik. A Microsoft Windows 8 és Windows RT platformja ugyan a harmadik legnépszerűbb megoldás, ám a 4,1 százalékos piacrész feltornázása még hosszú évekbe kerülhet. Az ABI elemzése szerint az egyre olcsóbb 3G és 4G ajánlatoknak köszönhetően a modemmel szerelt modellek relatív részaránya 22 százalékra emelkedett.

Előzmények