2016. augusztus 29., hétfő

Gyorskeresés

Egymilliárdan használják a Gmailt és a WhatsAppot

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: The Guardian

Egy napon jelentette be a Google és a Facebook, hogy immáron tíz számjegyű aktív felhasználói bázisa van a Gmailnek és a WhatsAppnak.

Hirdetés

Nagyjából hétmilliárd ember él ma a földön, az internetelérés pedig hozzávetőleg hárommilliárd társunknak adott, úgyhogy, amelyik szolgáltatás eléri az egymilliárdos aktív felhasználói bázist, azt az utóbbi csoportból minden harmadik egyén használja is. Előbb a Google jelentette be, hogy a Gmail levelezőrendszert (amely a legtöbb androidos eszközön előre telepítve van), most már egymilliárdan használják aktívan, majd a WhatsApp sajtóközleménye következett.

Remek IPS panelt kapott a Redmi Note 3
Nem minden androidos eszközön van fent a Gmail, a Kínai Népköztársaságban ugyanis nem érhetők el a Google szolgáltatásai

Az utóbbit Mark Zukerberg, a Facebook vezére is elismerte. Mint ismeretes, a Facebook 2014-ben vásárolta fel a WhatsAppot a hihetetlen magasnak számító 19 milliárd dollárért (5,4 billió forint), és mára az aktív felhasználói bázis 450 millióról megduplázódott, illetve átlépte az egymilliárdos álomhatárt. Ami a Google-t illeti, a Gmail sorban a hetedik szolgáltatásuk, amelyik belépett a „milliárdosok klubjába” a Kereső, a Chrome, az Android, a Play, a Térkép és a YouTube után.

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.