Dél-Korea is jobb Omniát kapott
- Kapcsolódó cégek:
- Samsung
Azóta történt
-
Samsung T*Omnia 806 MHz-es processzorral
A Koreában piacra dobott Samsung T*Omnia a nagyobb kijelző és tévévevő mellett villámgyors processzort is kapott.
-
Két új Samsung WM mobil a láthatáron
A Samsung hamarosan két új Windows Mobile alapú modellel rukkol elő, melyek közül az egyik már 6.5 alapokon nyugszik majd.
-
Bíbor Omnia kivül-belül átöltöztetve
A bíbor színű Samsung i900 Omnia újabb szoftverrel és tévé kábellel az alapcsomagban érkezik.
-
Samsung: Dominancia az érintőkijelző terén
Minden negyedik mostanában értékesített érintőkijelzős mobil a Samsung műhelyében készül.
Előzmények
-
A japán Omnia WVGA kijelzőt kapott
A Japánnak szánt Samsung Omnia WVGA kijelzőt és tévévevőt is kapott.
-
WLAN képes a Verizon Omniája is
A korábbi pletykákkal ellentétben az amerikai Samsung Omnia variánsból sem maradt ki a WLAN.
-
Fotókon a Samsung a867 „Eternity”
Az amerikai AT&T számára készülő új érintőkijelzős Samsung az 480 és az i900 Omnia közötti tudással bír.
-
Két új Samsung Omnia variáns érkezik
Az FCC oldalán két új Samsung Omnia változat bukkant fel.

- Feljutott a G96 a Moto széria csúcsára
- Windows 11
- Változó design, tekerhető lünetta: megjött a Galaxy Watch8 és a Classic
- Samsung Galaxy Fit 3 - keveset, de jól
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Vékonyabb lett, jobb kamerát kapott, de az akku maradt a régi: itt a Fold7
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Milyen videókártyát?
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- Windows 10
- További aktív témák...