Csütörtökön Android vs. Windows Phone Workshop

A Mobilarena törzsolvasói valószínűleg a tudatos okostelefonfelhasználók táborát erősítik, de nem mondható el minden készüléktulajdonosról, hogy kihasználná az okostelefonokban rejlő lehetőségeket. Ennek egyik oka persze az, hogy bár már sokak számára elérhetők a nagy kijelzős, szép külsejű, stabilan működő készülékek, nem mindenki akarja magát belevetni az internet és az alkalmazások világában. Valószínű viszont, hogy a felhasználók között van egy olyan réteg is, amelyik élne a lehetőséggel, csak nem tudja, hogy van ilyen.

A Telenor épp ezért ismét egy okostelefonokról és alkalmazásokról szóló rendezvényt szervez. Van némi tapasztalatuk a dologban, hiszen ez már a tizenegyedik efféle eseményük lesz, melynek koncepciója valahol maradt a régi, sok helyen viszont teljesen új. A témát ezúttal már nem csak az Android, hanem a Windows Phone operációs rendszer is adja, ezek sajátosságairól és lehetőségeiről lesz szó úgy, hogy a laikusok, a hozzáértők, valamint a kezdő és a haladó szoftverfejlesztők is megtalálhassák számításaikat. Szakértők, bloggerek, fejlesztők és maguk a látogatók fognak hozzájárulni ahhoz, hogy a 2012. október 25-én megrendezésre kerülő Android vs. Windows Phone Workshopról hazatérve minél többen érezhessék úgy, hogy úgy tanultak valamit, hogy közben jól is érezték magukat.

A Windows Phone szereplése mellett további újdonság, hogy a szervezők az Android Workshopokon megszokott előadások helyett interaktív kerekasztal-beszélgetéssel, felhasználói és fejlesztői expókkal, közérdekű bejelentéssel és szórakoztató programokkal várják a tisztelt benneteket. Törzsolvasóink számára remélhetőleg öröm, hogy a kezdőket lapunk főszerkesztője (Bog) fogja bevezetni a navigációs szoftverek világába. És ebben némi segítsége is lesz a főszerkesztő-helyettes (Bocha) személyében, de a többiek is ott lesznek, úgyhogy ami azt illeti, velünk is lehet majd bandázni.

A tervezett program a következő:

  • 18.05: Android vs. Windows Phone – interaktív kerekasztal-beszélgetés
  • 18.50: Felhasználói és fejlesztői expo
  • 19.30: VJ szett, a Telenor bejelentése
  • 19.45: Folytatódik az expo
  • 20.05: Okostelefon Akadémia videopályázat – szavazás a szakmai díj jelöltjeire
  • 20.15: Kötetlen beszélgetések a Progressz Bárban, Deezer disco
  • 20.30: Okostelefon Akadémia – eredményhirdetés, majd nyereménysorsolás

Az expo keretein belül egyébként nagyjából egy tucat hazai fejlesztővel vagy fejlesztőcsapattal lehet majd megismerkedni, akik között profi cégek és fiatal tehetségek is megtalálhatók. A kiválóan tagolt eseményen mindenki a saját tudásának megfelelő előadást választhat, de a lényeg, hogy sok ember fog beszélni arról, hogy milyen dolog is az alkalmazásfejlesztés, mik a terveik, mennyi üzlet van a dologban. A fejlesztők természetesen szívesen fogadják majd a kérdéseket és az észrevételeket, de ha valaki csak megfigyelőként szeretne részt venni, azt sem fogják kinézni a nézők soraiból.

Akiket a készülékújdonságok érdekelnek, azok sem fognak csalódni, hiszen a helyszínen a szolgáltató kínálatában kaphatók készülékek egy része nyomkodható lesz. Emellett pedig lehet majd szavazni az edukációs céllal futó Okostelefon Akadémia videopályázat egyik díjazottjáról is.


A helyszín

Helyszínül a Budapest II. kerületében található Millenáris Fogadó szolgál, melynek kapui 17:30-kor fognak kinyílni és egészen 23 óráig úgy is maradnak majd. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a részvételi szándokot Eszternek kell jelezni az andrassy.eszter@flowpr.hu email címen. További részletek az esemény Facebook oldalán találhatók.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés