Csökken a Nokia népszerűsége

A Nokia egyre kevésbé népszerű a fiatalok körében, derül ki a Reuters beszámolójából. A 30 ország 112.000 megkérdezett tinédzserének adatit feldolgozó Habbo Hotel kimutatásából kiderült, hogy idén már csak a fiatalok 21 százaléka nevezte a Nokiát a kedvenc telefonmárkájának, míg egy évvel ezelőtt ez az arány 29 százalék körül mozgott.

Carolina Milanesi, a Gartner piaci elemzője szerint ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a gyártó nem rendelkezik fiatalok számára igazán vonzó és elérhető ajánlatokkal és noha az év első negyedében eladott 2,6 millió Nokia 5800 XpressMusic igen szép eredmény, de a gyártó azóta sem dobott piacra vonzó érintőkijelzős mobilt, miközben a Samsung és LG szinte havonta rukkol elő újabbnál újabb, ráadásul lényegesen olcsóbb ajánlatokkal. Az LG Cookie ugyan lényegesen gyengébb hardveres specifikációval bír, mint a finn üdvöske, ám fele áron kínál egészen vonzó widget alapú kezelőfelületet.

A Nokia piaci részesedése az év első negyedében 36 százalékra mérséklődött, míg a Samsung és LG 19 illetve 10 százalékra tudta növelni piaci befolyását. A 13-16 év átlagéletkorú megkérdezettek adatait feldolgozó Habbo kérdőív azonban Indiából és Kínából nem rendelkezik mintákkal, vagyis pont azokat a régiókat nem méri fel, ahol a Nokia piaci részesedése a legmagasabb. A kérdőív legmeglepőbb eredménye mégis az lehet, hogy míg tavaly 21, addig idén a megkérdezettek 18 százalékának kedvenc márkája a Sony Ericsson, mely ennek ellenére mindössze 5 százalékos piaci részesdéssel rendelkezik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés