Bő háromhetes utunk rengeteg látnivalót tartogat Kalifornia, Nevada, Arizona és Utah államokban, és csak kevés olyan szakasz van, amikor nagy távolságot kell leküzdeni, kevés látnivalóval. San Franciscót a Golden Gate hídon elhagyva unott gurulással indult Hyundai Tucsonunk, ám utunk a 80-as autópályán, a Tahoe National Forest festői havas tájain keresztül folytatódott – szemeink és kameráink legnagyobb örömére.

Ez is Kalifornia - Donner Lake közelében [+]

Elsőre az embernek Kaliforniáról a pálmafák és az óceánpart jut az eszébe, meg a nagyvárosok, ám az itt élők lazán megtehetik, hogy beugranak hatalmas gépjárművükbe, és röpke háromórás utazással a 20 fokból a Sziklás-hegység valamelyik panorámás síterepére tévednek. Javaslatomra le is tértünk a 80-asról Mount Judah térségébe, és mintegy 2200 méter magasról, a Donner-híd mellől csodálatos kilátásunk nyílt az aprócska Donner-tóra.

Kacskaringós utak, szerpentinek és hidak Lake Tahoe térségében [+]

Egyből együtt éreztünk magyarországi olvasóinkkal, akiknek mostanság bőven kijut a télből – úgy vacogtunk a mínusz 2 fokban, mintha először találkoztunk volna igazi hideggel – Szibériában vajon milyen lehet az élet?

Sziklák, fenyők és hó Lake Tahoe mellett [+]

Innen egyébként röpke egy óra Tahoe City, a méretes hegyekkel körbevett Lake Tahoe Siófokja, melynek partja ideális piknikező helynek bizonyult, mert 1900 méterre leereszkedve, még mindig kaliforniai napsütésben nagyon is jól éreztünk magunkat, ahogyan a helyi madárvilág is.

Nem csak mi élveztük a napsütést a tóparton [+]

A tó mentén léptünk át Nevadába, és az USA-ban, államonként akár igen komoly jogi és szabályozási eltérések is lehetnek – ezt bizonyítja, hogy öt métert se kell sétálnia a kiéhezett kaliforniainak, és a hátár mellett máris betérhet egy kaszinóba. De inkább egy tucatba. Ott vannak aztán a nyerőgépek a legkisebb porfészek lepattant benzinkútjában – Nevadának kulcsfontosságú bevétele származik szerencsejátékból, és imázsát ez erősen befolyásolja.

Nevadában pillanatok alatt sivatagosba vált a táj [+]

Szállásunk Carson Cityben volt, Renótól nem messze, és ahogy az ember kettőt rosszul fordul, és egy problémás negyedben találja magát egy amerikai nagyvárosban, úgy váltott a táj havas-fenyves, patakos-vízesésesből kopár-sivatagosra, egyetlen kanyarral. Azért telefonunk befenyegette a komplett régiót egy másnapra ígért, vörös fokozatú, viharos-szeles hóviharral, úgyhogy a roppant giccses külsejű, de elfogadható színvonalú Hardman House hotelünket elhagyva mégse a négyezres hegyekkel tarkított 395-ös autóúton, hanem a sivatagot átszelő 95-ösön indultunk meg Las Vegas felé.

A kopár hegyek fölé messze azért havas csúcsok emelkednek - például a Mount Grant (3440 méter) [+]

A kaszinóváros innen viszont még messze van, közte Death Valleyvel, így jobbnak láttunk egy megállót közbeiktatni Beattyben, ahonnan ezeket a sorokat is írom. Így január 5-ét viharos, felhős időben töltöttük a 95-ösön, és bár ez volna az „unalmas út” a Yosemite Park mellett elhaladó 395-össel szemben, azért először találkozni a sivatag intézményével ilyenkor is lenyűgöző jelenség, a környező havas hegycsúcsokkal együtt az ember igen aprónak érzi errefelé magát.

Goldfield egyik ritka, még ma is működő épülete [+]

Ezt a vidéket egyébként se szelídítette még meg az emberiség – egy ezerfős település itt már nagynak számít, és mivel a régióban rengeteg, mára kimerült aranylelőhely volt, teljesen elnéptelenedett szellemvárosok is akadnak, például Coaldale.

Klasszikus amerikai motelünk a sivatag és a hegyek találkozásánál terül el [+]

De Goldfield se roppan meg a tömegek súlya alatt, a 268 fős kisvárosnak mégis van valami kézzelfogható western hangulata – a városka inkább megmaradt, semmint elmaradt. Innen már nem volt messze újabb motelünk Beattyben, ahol el is eredt az errefelé ritkán látott eső – inkább ez, mint ugyanezen a napon a Lake Tahoe-t befedő, kiadós havazás, nyári gumikon.

Szűkös, füstös és sötét, mégis jól éreztük magunkat Beatty egyik bárjában [+]

Igazán betértünk volna egy kétes hírű, dupla szárnyas ajtóval nyíló késdobálóba, mert mégiscsak amerikai sajátosság az ilyesmi. Ehelyett a Happy Burro Chili & Beer kiskocsmát találtuk meg, ahol a díjnyertes chili dogot (chili szószos hotdogot) vettük magunkhoz, egy Bud Light és egy Stone IPA típusú sörrel leöblítve. Vegyes társaság gyűlt itt össze a helyi kocsmalátogatóktól kezdve az itteni mentősön át az kamionos és turista típusú átutazókat beleértve. A kaja és pia jól esett a következő, most már tényleg Vegasban végződő nap előtt, és mint mindig: a kiszolgálás és a közönség roppant barátságos volt.