Hirdetés

Hirdetés

CES blog: Látogatás a Google HQ-ban

Szerencsém van, a Google-höz ugyanis csak kísérővel együtt lehet bemenni, ám kiderült, hogy a húgom pont ismer valakit, aki ott dolgozik.

Hirdetés

Azt mondta a húgom, amikor pár hónapja említettem neki, hogy megint jövök erre, hogy ő pont ismer valakit, aki a Google-nél dolgozik és esetleg megkérdezi, hogy nem tud-e abban segíteni, hogy bejussak a székházba. Összekötött egy barátjával, aki amúgy program manager az Assistant szolgáltatás fejlesztésében, ő pedig úgy is kiautózott velem Mountain View-ba, hogy előtte talán csak futólag találkoztunk egyszer. Brigi és Ákos bementek a városba (és nagyon jól érezték magukat, de ez egy következő bejegyzés témája lesz), de a Google kontaktnak pedig nagyjából útba is estem, mert ő a Pacifica felől jött, felkapott a hotel előtt és már zúztunk is egy Mustanggal a 101-esen délre.


[+]

A Google székház nem egy ház, hanem jobb szó rá az, hogy campus. Több épületből áll (és mindjárt kész valami félelmetesen nagy új központ is), abszolút emberléptékű, 2-3 szintes irodaházak összessége egy hatalmas területen, ahol a dolgozók Google biciklikkel, vagy shuttle buszokkal, illetve szabadon elvihető carsharing autókkal közlekednek. Persze van egy csomó parkoló is a föld alatt tele elektromos töltőkkel, de ebből sok nem látszik akkor, amikor az ember csak mászkál felül a parkosított területen.


[+]

Beléptetettek, kaptam egy cuki kis kártyát, amiből tudták, hogy jogosan tartózkodom bent, ha van kísérőm is, aztán kicsit sétálgattunk, de az első cél az volt, hogy ebédeljünk. A campuson rengeteg helyen vannak foodtruckok, kivéve a két ünnep között, de a kantin nyitva volt és volt bőven forgalom is. Ez egy kicsit olyan, mint egy bevásárlóközponti éttermi szekció, különböző konyhák kínálata van egy térben, az emberek odállnak a tálcáikkal, kérhetnek bármit, nem kell fizetni, aztán vagy bent, vagy kint ülsz le. És az utóbbi így december végén tök jó lehetőségnek tűnt.


[+]

Persze minden tömve van mindenféle Google installációkkal, logókkal, színes napernyőkkel, székekkel, szóval akárhová nézel tutira tudni fogod, hogy melyik cég központjában mászkálsz éppen, az épületeken kívüli rész amúgy is nyitott bárki számára, kábé 20 méterenként még ilyen "can I help you?" pultok is vannak google-ös emberekkel, akik segítenek, ha keresel valamit.


[+]

Miután megvolt az ebéd, elsétáltunk a szoborparkhoz, ahol a korábbi Android rendszerverziókhoz gyártott figurákat tolták össze egy helyre, ez persze roppant népszerű, ahogyan a főbejáratnál levő bábu és az épületre rakott Google felirat előtt is sokan fotózkodtak. Én is.


[+]

Aztán jártunk a Google ajándékboltban, ahol nem olcsó dolgok vannak, a nyilván kötelező Nest és Google Home termékek mellett rengeteg póló, bögre, táska, kabát és zokni van céges logókkal, mivel kiderült, hogy vendéglátóm vissza is hoz (eredetileg Uberrel jöttem volna), ezért az így megspórolt zsetonért muszáj volt vennem nekem is valami apróságot.


[+]

Na, de azért van itt pár érdekes dolog. Egyrészt minden irodai blokkhoz tartozik egy "microkitchen". Egy kis konyha, amiben van egy fullosan feltöltött hűtő innivalóval és snackekkel, egy csomó majszolható izé (banánchips, mézeskalács, műzli), kávégép, tea, csoki, szóval bármi, ami két étkezés között jót tesz a közhangulatnak. Aztán van konkrétan mosoda, a dolgozók sokszor behozzák a szennyest, munkaidő alatt a gép végez, mos, szárít, aztán lehet hazavinni a tiszta cuccot. De ami szerintem a legjobb, hogy minden klotyóban van egy kosárnyi tisztasági betét és tampon, ami természetesen ingyen elvihető és használható, nem vagyok leány továbbra sem, de azt pont tudom, hogy ez a szolgáltatás adott esetben mennyire életmentő egy hölgy számára.


[+]

De persze próbáltam a kisérőm arról is faggatni, hogy mi újság az Assistant szolgáltatás magyar nyelvi támogatásával, de erre a nem tudom / nem beszélhetek róla formulát kaptam csupán, lehet, hogy tudja, de nyilván neki elég kellemetlen, ha tőle jön ki egy leak, szóval inkább arról beszélt, hogy mindjárt kész a Google által fejlesztett, komplex, beépített autós fedélzeti rendszer Android alapokon. Beépített Maps, Play Store és Assistant funkciókkal, az első autó pedig a Polestar 2 lesz, ami hivatalosan is megkapja. Ezt pedig már baromira teszteli az ő csapata, van is egy dedikált parkoló az Android Auto flottának, de persze arról szó sem lehetett, hogy beüljek egy teszt Volvo XC90-be, viszont a CES-en amúgy lesz már demo, szóval olyan sok infóról nem maradtam le.


[+]

Átgurultunk még a Maps székházához is, ahol a bejárat elé ki van rakva a legfrissebb Street View autó a friss kamerával, bementünk pár irodába, ahol nem lehetett fotózni, de mondjuk az állati menő, hogy a földszinti bejáratoknál ki van rakva egy polcnyi mindenféle kábel és töltő, amit el lehet vinni aznapra, ha a sajátod otthon maradt véletlenül, de még notebook is van erre a célra dögivel. Jellemzően Chromebook, mert úgy is mindent a felhőben csinálnak, nem kell erőgép egy átlagos munkavállalónak.


[+]

Szóval összességében ez egy remek élmény volt, igazából elég sokat videóztam is, de az egyik snittnél odajött egy kedves csaj és tájékoztatott, hogy ezt azért itt nem kéne személyiségi jogi okokból, mert ha látszódnak felsimerhető emberek a felvételen, az para. Úgyhogy vágok majd valami filmet, ahol nem látszódnak és/vagy ki vannak homályosítva az emberek, elküldöm a vendéglátómnak , hogy rendben van-e úgy, ezért most még nincs videós anyag ehhez a posthoz, de ha átmegy a szűrőn, akkor majd nyilván lesz. Most szilveszter reggele van, megyünk be San Franciscóba, de lehet, hogy az újévet nem várjuk meg ott, hanem inkább visszajövünk, a hotelben is lesz valami buli (biztos vicces lesz), mert 1-én reggel össze kell csomagolni, ki kell csekkolni, fel kell venni a bérautót, aztán vezetünk kábé 9 órát, hogy estére a Death Valley mellé érjünk.

Azóta történt

Hirdetés