Bemutatkozott a Meizu m2 note

A Meizu hivatalosan is leleplezte az m1 note örökösét, melyet nem túl meglepő módon m2 note névre kereszteltek. A kínai vállalatnak megint sikerült egy elképesztően vonzó árcímkét a phablet mellé kitalálnia, hiszen Kínában a 16 gigabájtos változat mindössze 799 jüanba, azaz előzetes költségek nélkül átszámolva 37 ezer forintba kerül a masina.

Meizu m2 note

A készülék 5,5 hüvelykes, Full HD felbontású Sharp IGZO panelt kapott, ami a Meizu szerint 450 nites fényerőre és 1000:1 kontrasztarányra képes. A burkolat alatt egy MediaTek MT6753 chipset duruzsol, ami a kicsit visszafogott órajelén kívül abban különbözik az MT6752-től, hogy globálisan támogatja a Cat.4-es, 150 Mbps letöltési sebességet garantáló LTE hálózatokat.

Meizu m2 note

A processzorban nyolc darab 1,3 GHz-re skálázott Cortex-A53 mag dolgozik, a grafikus feladatokat a Mali-T720MP3 látja el (vagyis érdekes módon GPU-ban gyengébb lett elődjénél a masina), emellett pedig a szerkezet 2 GB RAM-ot és 32 GB-os adattárolót kapott, ám az előddel ellentétben immár a microSD támogatás is adott. A Meizu ezt a gyártók által egyre kedveltebb módon oldotta meg, hiszen a második SIM foglalatot lehet tárhelybővítésre használni, tehát vagy több lesz a tárhely, vagy két kártyát lehet használni, a kettő együtt nem megy.

Meizu m2 note

A hátlapra egy 13 megapixeles, f/2.2 rekeszértékű, Gorilla Glass 3 üveggel védett Samsung CMOS szenzorral és dupla tónusú ledes villanóval ellátott kamera került, az előlapon pedig egy 5 megapixeles, 69 fokos látószögű, f/2.0 blendéjű fotómasina kapott helyet. A phablet dizájn terén is megváltozott egy kicsit, a polikarbonát háznál a bekapcsológomb oldalra került, a home gomb pedig érintős és fizikai kialakítást kapott egyszerre, szimpla érintésre visszalép egy menüpontot, lenyomásra pedig a főképernyőre visz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Meizu

Azóta történt

Előzmények

  • Megindult az ubuntus Meizu MX4 forgalmazása

    Az MWC-n már meg lehetett nyomogatni, a boltok polcaira azonban csak most került fel a Meizu Ubuntu Touch operációs rendszert futtató csúcskészüléke.

  • Meizu m1 note - én elmentem a vásárba

    Az m1 note (így, kisbetűkkel) szinte minden szempontból csúcskészülék, csak éppen a külső és az árcédula árulkodik középkategóriáról, ám ne becsüljük alá a Meizu jól árazott phabletjét!

  • Mindent vihet a Meizu filléres phabletje

    Megérkezett a Meizu m1 Note, és remek hardveres specifikációt biztosít a negyvenezer forintos árcédula mellé.

  • Meizu MX4 - reformkonyha kínai módra

    Két év után ismét náluk járt egy Meizu, és megint furán néztünk a sajátos Flyme OS-re. Azonban a különleges Android variáció mögött remek telefon lapul, kár hogy nálunk nem forgalmazzák.

Hirdetés